Sztojkának nem ajánlottak vádalkut, mégis beszél

Újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség a veszprémi Cozma-gyilkossággal kapcsolatban: P. Gábort Budapesten fogták el. Az országos rendőrfőkapitány elnézést kért a bíróságtól egy téves kijelentése miatt.

Hétfő este Budapesten, a VIII. kerületben csaptak le a veszprémi rendőrök a 32 éves P. Gáborra, aki a gyanú szerint tevőlegesen részt vett Marian Cozma meggyilkolásában, illetve két kézilabdázó társa megtámadásában – tudtuk meg Váradi Piroskától, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, aki egyelőre nem tudta megmondani, hogy kollégái pontosan milyen bűncselekményekkel gyanúsították meg P. Gábort. Mint ismert, az ügyben szintén gyanúsított Sztojka Ivánt társtettesként elkövetett emberölés, életveszélyt okozó testi sértés és súlyos testi sértés gyanújával helyezték előzetes letartóztatásba.

Megemlékezők Veszprémben
Megemlékezők Veszprémben

A Cozma-ügyben az újabb gyanúsított – Sztojka és a jelenleg Grazban fogva tartott Raffael Sándor és Németh Győző után immár a negyedik személy – felbukkanása nem volt váratlan fejlemény, erre korábban Bolcsik Zoltán Veszprém megyei főkapitány és Derzsy Péter, a nyomozás vezetője is utalást tett.

Mindketten úgy fogalmaztak, hogy a nyomozás előrehaladtával a tanúvallomások ellenőrzésével, valamint a Patrióta lokál belső kamerái által készített felvételek elemzésével újabb gyanúsítások várhatók.

A bűntett körülményeinek tisztázásában feltehetőleg fontos szerepet játszhatott Sztojka Iván, aki ügyvédje, Drescher Ivor szerint részletes, érdemi vallomást tett a gyilkosság éjszakáján történtekről, ugyanakkor tagadta, hogy a terhére rótt bűncselekményekben részt vett volna. A rendőrségi szóvivőtől és Drescher Ivántól is megkérdeztük, hogy ajánlottak-e vádalkut Sztojkának a társai rendőrkézre juttatása fejében, mindketten határozottan cáfolták, hogy a vádalku lehetősége egyáltalán felmerült volna.

Elnézést kért a Veszprémi Városi Bíróság bíráitól Bencze József országos rendőrfőkapitány, miután az általa elrendelt vizsgálat azt állapította meg, hogy egy téves tájékoztatásra hivatkozva alaptalanul vádolta meg a bíróságot a Cozma-ügyben a nemzetközi elfogatóparancs állítólagos késői kiadása miatt. Mint ismert, Bencze egy múlt heti parlamenti bizottsági ülésen úgy fogalmazott: a gyanúsítottak ellen azért adta ki késve a rendőrség az európai elfogatóparancsot, mert “a Veszprémi Városi Bíróság bíráját a rendőrség órákon át nem tudta elérni".

A kedden zárult belső vizsgálat szerint az ügyészség és a bíróság “a nyomozó hatóság kezdeményezésére azonnal, késedelem nélkül intézkedett". A vizsgálat a Benczét félretájékoztató megyei rendőr-főkapitánysági illetékest találta vétkesnek az ügyben, akit emiatt a főkapitány figyelmeztetésben részesített. A vizsgálat egyúttal azt is megállapította, hogy a nemzetközi elfogatóparancs kezdeményezésével a rendőrség nem késett el, mivel az adatok beszerzését követően a lehető leghamarabb intézkedtek a gyanúsítottak köröztetéséről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.