Columbia-vizsgálat: szörnyű halál

Szörnyű halált halhattak a Columbia hat éve szerencsétlenül járt űrhajósai, akiknek felsőteste nem volt megfelelően rögzítve, amikor az űrrepülőgép megsemmisült a Föld légkörében - derült ki a NASA, az Amerikai Űrhajózási Hivatal minap közölt jelentéséből.

Igaz, ennek a katasztrófa kimenetelére nem volt hatása, az egyik szigetelésdarab okozta korábbi végzetes sérülés előre kódolta a Columbia tragédiáját. Reménytelenül próbálkoztak a gép megmentésével.
 
Űrhajóskiképzést kapott amerikaiak most internetes fórumokon vitatják, hibát követtek-e el maguk az asztronauták. Cselekedniük már késő volt: a hirtelen nyomáscsökkenés, illetve a fejüket, felsőtestüket ért közvetlen fizikai hatások, ide-oda csapódás miatt már azelőtt elveszíthették az eszméletüket, hogy esélyük lett volna a szkafander teljes zárására, a sisak becsatolására.
 
A hozzászóló asztronauták szerint az űrhajósfelszerelés igen kényelmetlen, és már kiképzésük alatt az a mondás járta: "ha semmi más nem működik, kapcsold be". Az oktatók is rugalmasak azzal kapcsolatban, hogy ki mennyi idő alatt tud teljesen biztonságosan beöltözni. - A kesztyű ormótlan, a sisak korlátozza a látást, a nyomás alá helyezett szkafanderben pedig nehéz bármi hasznosan tenni. Ráadásul nagyon megnöveli az oxigéntartalmat, ami tűzveszélyes. A kihívás mindezen szempontok kiegyensúlyozása, és a NASA is azt mondja: módot kell találni a szkafander automatikus záródására és a nyomásra - írja egyikük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.