Clooney feleségével rendeznék az évszázados vitát

Először állítják ki külföldön a British Museumben őrzött, Elgin-márványok néven ismert frízek egyikét, egy görög folyamisten torzóját.
A művet a szentpétervári Ermitázsnak adták kölcsön, ahol szombattól lesz látható az intézmény fennállásának 250. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon. Az ügyletnek különös jelentőséget ad, hogy olyan időszakban született meg, amikor az ukrajnai konfliktus miatt egyre élesebb Oroszország és a Nyugat szembenállása, és csütörtöki, évértékelő beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök keményen bírálta mind az Egyesült Államokat, mind az Európai Uniót.

Neil MacGregor, a British Museum nagy tekintélyű igazgatója azonban kijelentette: „A két múzeum politikai meggyőződése az volt, hogy minél hűvösebb a két kormány közötti viszony, annál fontosabb a két intézmény együttműködése". Ilisszosz isten szobrának kölcsönadását még októberben hagyták jóvá, az „útlevelét" azonban csak két hete kapta meg az alkotás, miután a British Museum kuratóriuma meggyőződött arról, hogy biztonságban lesz.

Az Ermitázs igazgatója a The Times brit napilapnak nyilatkozva a megállapodást „nagyon nagy és fontos gesztusnak", a szobrot pedig a január 18-áig nyitva tartó jubileumi kiállításra érkezett „legizgalmasabb és legfontosabb" darabnak nevezte. Mihail Pjotrovszkij reményét fejezte ki, hogy mindez nem befolyásolja a görög múzeumokkal fenntartott jó kapcsolatait. Az Elgin-márványokat ugyanis 1801 és 1812 között ellentmondásos körülmények között vásárolta meg Lord Elgin brit nagykövet a Görögországot akkor uralom alatt tartó törököktől.

1816-ban a kormány ajándékaként került a British Museum tulajdonába a gyűjtemény, amelyet Athén már az 1830-as évek óta próbál visszaszerezni, és ebből a célból alig néhány hete indított újabb, nagy nyilvánosságot kapott kampányt, amikor Amal Clooney ügyvédet, a hollywoodi sztár, George Clooney feleségét kérte fel jogi képviseletére. Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök Athénban kiadott közleményében provokatívnak nevezte a londoni múzeum lépését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.