A Bajkonurban állomásozó katonai egységek feloszlatásáról szóló parancsot az óév utolsó napján írták alá, Bajkonurnak mégis kulcsfontosságú szerepe marad. A Szovjetunió széthullása után Oroszország Kazahsztántól bérli a területet, egy 2005-ben megkötött szerződés szerint 2050-ig évente 15 millió dollárt fizet. A terület része két repülőtér és a kilövőállomások serege. Az ipszilon alakú rendszer kelet–nyugati kiterjedése 160 kilométer, az észak–déli 88 kilométer. A kilövőállásokat 470 kilométernyi út köti össze.

A Moszkvától légvonalban 2100 km-re fekvő Bajkonurt 1955-ben kezdték építeni a nagy kazah semmi közepén. Azért ott, mert olyan helyet kerestek, ami kellően távol van a szomszéd országoktól, gyéren lakott, de a Szovjetunión belül mégis közel van az Egyenlítőhöz. Minél közelebb van ugyanis a kilövőállomás az Egyenlítőhöz, annál kisebb energiára van szükség az űreszköz Föld körüli pályára juttatásához. A fénykorában |százezres településen napjainkban hetvenezren élnek. A fallal körülvett városba csak az ellenőrző kapukon keresztül lehet bejutni.

Bajkonurból lőttek fel az első interkontinentális ballisztikus rakétát, az első műholdat, az első élőlényt – Lajka kutyát – is űrbe juttató műholdat, az első embert is szállító űrhajót, a Vosztok–1-et, fedélzetén Jurij Gagarinnal és az első női asztronauta (Valentyina Tyereskova) űrhajóját. A sikerek mellett katasztrófák is bekövetkeztek: 1960-ban egy rakéta a kilövés előtt felrobbant, több mint 100 ember halálát okozva.

Az utóbbi évtizedben rendszeresen hallani lehetett arról, hogy Oroszország a lepukkant bajkonuri helyett egy sokkal olcsóbb és hatékonyabb űrbázist építene orosz területen, de az is felmerült, hogy egy, az Egyenlítőhöz közel fekvő szigetet bérelnének ki. Ma úgy tűnik, az űrkutatásra szűkmarkúan költő Oroszországnak legalább a következő fél évszázadban szüksége van Bajkonurra, erre nincs megfelelő alternatíva.

Egy Szojuz TMA-13 rakétát szállítanak a kilövőálláshoz Bajkonurban