Cigarettacsikk okozhatta a paneltüzet a IV. kerületben - Egy 62 éves férfit gyanúsít a rendőrség

Egy 62 éves férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy egy cigarettacsikkel tüzet okozott csütörtök éjszaka az egyik fővárosi, káposztásmegyeri panelházban, ellene gondatlanságból elkövetett közveszély-okozás vétsége miatt indítanak eljárást - közölte Fülöp Valter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi igazgatója pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

A férfi nem a házban lakik, az unokáira vigyázott az egyik 7. emeleti lakásban, s dohányozni ment ki a lépcsőházba csütörtök este. Az eddigi vizsgálatok szerint a nem teljesen eloltott csikket bedobta a folyosón lévő szemetesbe, és az abban lévő papír gyulladt ki - mondta az ezredes.

Fülöp Valter közlése szerint a férfival szemben már megindították az eljárást, amely a kár nagyságától függően akár 5 évig terjedő szabadságvesztés kiszabásával is zárulhat.

Az ezredes úgy fogalmazott: hanyagság, meggondolatlanság és felelőtlenség vezettet a tűzesethez, amely szerencsére nem végződött tragédiával. Felidézte, csak a múlt évben 16 olyan haláleset történt, amelyben a felelőtlenség okozott tüzet. A múlt év novemberében, Újpesten a Szigeti József utcában éppen egy eldobott cigarettacsikk miatt keletkezett tűz, amelyben egy ember meghalt.

Varga Ferenc, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője azt mondta: a tűzeset számos tanulságot hordoz, és arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberek szabálytalanul éghető anyagokat tárolnak a társasházak folyosóin - amelyek menekülési útvonalak - és ezért kellett csütörtök éjjel is az ablakon át kimenekíteni a lakókat.

Megjegyezte, a káposztásmegyeri panelház folyosóján szekrények, fém tárolók, gumiabroncsok, papírkötegek és ruhák voltak kihelyezve, amelyek könnyen meggyulladtak, így a tűz már tombolt a tűzoltók kiérkezésekor, és az emberek emiatt nem tudtak kimenekülni a lakásokból.

Az ezredes utalt arra, hogy az oltást az is nagy mértékben nehezítette, hogy a folyosó elé szerelt vasrácsot előbb egy motoros gyorsdarabolóval kellett eltávolítani, hogy bejussanak a lakásokhoz, és ez hosszú perceket vett igénybe. 

A katasztrófavédelmi igazgató az MTI kérdésére azt mondta: a rácsok önmagukban is akadályozzák, késleltetik a mentést, illetve a menekülést, de a legnagyobb problémát a különféle éghető anyagok, vagy a menekülési útvonalat leszűkítő tárgyak elhelyezése okozza.

Emlékezettet, arra, hogy a több százezer, vagy akár több millió ember által lakott társasházakban az 1990-es évek elején kezdték vagyonvédelmi okokból felszereltetni a rácsokat, amelyek önmagukban nem szabálytalanok, de a katasztrófavédők azt javasolják, egy lábtörlőn kívül semmi egyebet ne tároljanak a társasházak folyosóin.

Varga Ferenc "nyilvánvaló példának" nevezte a csütörtök esti, a IV. kerületi Sárpatak utcában, a tízemeletes panelház hetedik emeletén keletkezett tűzesetet, ezért mint mondta, az átfogó ellenőrzéseket tovább folytatják, és szükség esetén a bírságokat is kiszabják.

A fővárosi katasztrófavédelmi igazgató közlése szerint 42 tűzoltó dolgozott a helyszínen, 50 rendőr és mentős segítette a kárfelszámolást, és három magasból mentő gépjárművel összesen 20 embert mentettek ki az ablakokon keresztül, míg hat embert légzőkészülékekkel a lépcsőkön menekítettek ki a füstből, és a 7. és 8. emeleten lakó emberek közül 11 ember került kórházba, közülük kettő állapota súlyos.

Fülöp Valter az MTI-nek azt mondta, a tűz okozásával meggyanúsított férfi csak később vette észre a tüzet, majd ő maga is részt vett a mentésben és az oltásban, füstmérgezés gyanújával a helyszínen őt is ellátták a mentők. A lakásban, amelyben vendégként, az unokáinak felügyelete miatt tartózkodott, három gyermek és három felnőtt volt összesen. Az MTI úgy tudja mindhárom gyermeket füstmérgezéssel és égési sérülésekkel szállították kórházba.

A 62 éves nagypapa szabadlábon védekezik, mert az előzetes letartóztatás törvényi feltételei nem állnak fenn - mondta a BRFK bűnügyi igazgatója.

Az MTI tudósítója a sajtótájékoztatót követően a kiégett panelház 7. emeletén járva azt tapasztalta, hogy a tűz közvetlenül a lift melletti folyósón, a tüzet okozó férfi rokonai lakása előtt keletkezett. A lakhatatlanná vált lakás előszobája teljesen kiégett, megperzselődött általános iskolai tankönyvek, ruhák hevertek a sáros, kormos padlón, míg a folyosón a feketévé vált falak tövében elszenesedett bútordarabok és fém, fürdőszobai tárolók vannak.

A tűzoltók az oltás közben egy falat is megbontottak, két szinten pedig rendőrök felügyelete mellett zajlik a tűzvizsgálat.

Varga Ferenc ezredes közlése szerint a tűzesetben 8 lakás vált ideiglenesen lakhatatlanná, egy embert a kerületi önkormányzat szállásolt el, és a lakók csak akkor térhetnek vissza otthonaikba, ha megsérült elektromos vezetékeket helyreállították, és arra s közműszolgáltató engedélyt ad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.