Cibakháza saját halottjának nyilvánította meggyilkolt papját

Cibakháza képviselő-testülete úgy határozott, hogy saját halottjának tekinti Szarvas Andrást, a település szerdán meggyilkolt plébánosát, egyben felveszi a kapcsolatot hozzátartozóival - közölte Enyedi Mihály, a nagyközség jegyzője csütörtökön a MTI-vel.

Máthé György, a váci egyházmegye szolnoki kerületének esperese elmondta, hogy az egyházmegye minden templomában megemlékező gyászmisét mutatnak be a segítőkésznek ismert és sokak által szeretett András atyáért. A cibakházi plébánia a térségben a legszegényebb volt, a megyéspüspöknek gyakran kellett külön anyagi támogatást adni működtetéséhez.

A 72 éves Szarvas Andrást szerda délelőtt holtan találták otthonában, az eddigi adatok szerint bűncselekmény áldozata lett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Az Új Néplap című megyei napilap Kövesdy Zsolt kunszentmártoni plébánosra hivatkozva csütörtöki számában azt írta, hogy az áldozatra a pincében találtak rá összeverve, a plébánia berendezéseit pedig összetörték, felborogatták.

Máthé György esperes azt mondta: a gyilkosság napján a plébános autóját ellopták, és a járművet Budapesten összetörve találta meg a rendőrség. A rendszám alapján azonosították tulajdonosát, így jutottak el a paphoz, akinek a holttestére azonban addigra már a kántor rátalált a plébánián.    

A katolikus egyház váci egyházmegyéjének honlapja szerint az 1940-ben született Szarvas András plébános, nyugalmazott esperes 1979 július elsejétől szolgált Cibakházán. 1987 és 1994 között a szolnoki kerület esperese volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.