Céges bulin törte el egy néző állkapcsát Ganxsta Zoli

A gengszterrapper egy karácsonyi céges partin adott koncertet, mikor az egyik dolgozóval összetűzésbe keveredett.  

A kecskeméti logisztikai cég idei karácsonyi bulija izgalmasabbnak bizonyult a tervezettnél.   

"Hogy mi volt az összetűzés oka, pontosan nem tudni, de egyszer csak Zolee leugrott a színpadról, és behúzott az egyébként pár órával korábban az év emberének megválasztott alkalmazottnak. A férfi földre került. Kihívták a rendőrséget és a mentőket is, de mire kiértek, a zenekart egy hátsó kijáraton menekítették ki a városi sportcsarnokból" - tudósította a Blikket az egyik olvasója.

A férfinak eltört az állkapcsa. A lap megkeresésére nem kívánta kommentálni a történteket. Az elmúlt egy hetet kórházban töltötte. A cég és a zenész sem kívánt nyilatkozni az ügyben.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság pedig azt közölte, hogy súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. Bővebb tájékoztatást a nyomozás érdekeire tekintettel jelenleg nem kívántak kiadni.

Időközben Dopeman beszélt Ganxstával és Facebook-oldalán kommentálta az esetet "Az év dolgozója zorallra itta magát, és a színpad elől patkánykodott. Amikor megkérték, hogy fejezze be, hátulról megütötte a Zolit, és az erre érkező válasz miatt kellett rászámolni... Sajnos, sokan összekeverik a zenészeket és az előadóművészeket a piac közepén pellengérre állított vásári bohócokkal, és rajtuk akarják megtorolni, illetve levezetni a saját elb@$zott életük okozta sérelmeket és feszültségeket."  

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.