Buszbaleset az M1-esen: nyolc macedón sérült már hazautazhatott

Nyolcan hazautazhattak Macedóniában abból a 15 emberből, akit hajnalban vittek a győri kórházba az M1-esen történt buszbaleset helyszínéről - közölte a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója pénteken délután az MTI-vel.

Oláh Attila elmondta: további négy ember várhatóan hétfőn utazhat Macedóniába, a három legsúlyosabb sérültet pedig később vihetik hazájába, várhatóan mentővel. Egyikükön a napokban medenceműtétet hajtanak végre, a másik a nyakán sérült meg súlyosan, komoly vérveszteséget szenvedve, a legsúlyosabb állapotú páciensnek pedig - akit sikerült kihozni az életveszélyből - a mája roncsolódott az ütközésben.

Mint arról az MTI korábban beszámolt, a járműről, amely a Cuhai Bakony-érben állt meg, hét embert mentettek ki a tűzoltók. A mentők - sérülésük ellátására vagy megfigyelésre - a buszon ülő mind a 28 embert kórházba szállították Győrbe és Tatabányára.

A rendőrség tájékoztatása szerint tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást a busz macedón sofőrje ellen a Győri Rendőrkapitányság.

A Szkopjéből Prágába tartó menetrend szerinti járaton három sofőr és 25 utas ült, valamennyien macedónok. A rendőrség már megkezdte annak a vezetőnek a kihallgatását, aki a negyed kettőkor bekövetkezett baleset idején a volánnál ült. Sajtóreferensük nem kommentálta az MTI helyszínről származó értesülését, hogy a férfi elaludt a volánnál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.