Kilenc halott a bandaháborúban

Közel kétszáz embert vettek őrizetbe Texasban, miután tűzharc tört ki több rivális motorosbanda tagjai között vasárnap. A leszámolásban kilenc ember vesztette életét.

A mosdóban kezdődött az a konfliktus, amelynek a végén kilencen meghaltak és tizennyolcan kórházba kerültek vasárnap Texasban. A százhúszezres Waco városában öt rivális motorosbanda, köztük a Banditák és a Kozákok tagjai gyűltek össze a Twin Peaks étteremben, az első hírek szerint azért, hogy tagokat toborozzanak.

A Waco Tribune szerint helyi idő szerint dél körül tört ki verekedés az egyik mosdóban két bandatag között. Hamarosan a bárra és az étteremre is átterjedt a konfliktus, majd botok, kések és láncok is előkerültek. Pár percen belül már a parkolóban lövöldöztek egymásra, egyes becslések szerint több mint száz fegyver került elő. A rendőrök már készenlétben álltak, mert tudták, hogy veszélyes motorosbandák gyülekeznek a helyszínen. A bűnözők rálőttek a rendőrökre is.

Banditák és Kozákok estek egymásnak Texasban
Banditák és Kozákok estek egymásnak Texasban
John L. Mone / MTI/AP

A halálos áldozatok között az első hírek szerint sem rendőrök, sem civilek nincsenek. Közel kétszáz bandatagot tartóztattak le a helyszínen, őket szervezett bűnözésben való részvétellel vádolják. „Ez nem egy csapat motoros jogász meg orvos. Ezek bűnözők Harley Davidsonon” – mondta a sajtónak a városi rendőrség szóvivője, Patric Swanton őrmester, aki felelősségre vonta az éttermet is. A vezetőség tagjai állítólag buzdították a motorosokat, hogy ott találkozzanak, pedig ennek veszélyeire többször is figyelmeztette őket a rendőrség. A hely a Twin Peaks étteremlánc tagja, amely sportközvetítésekkel és alulöltözött pincérnőkkel vonzza a vendégeket. Az egyik reklámjuk szerint „itt mindenki kiengedheti magából a férfit”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.