Bulival az AIDS ellen

Május 30-án a Citadellán rendezik meg először Magyarországon a dance4life elnevezésű AIDS ellenes bulit. A célközönség a fiatalság, ugyanis közöttük is egyre több a HIV fertőzött.

A Magyar Epidemiológiai Központ 2008-as statisztikái alapján 2006 óta évente átlagosan egyharmadával nő a HIV vírussal fertőzöttek száma. Nemzetközi adatok arra is rávilágítanak, hogy a leginkább veszélyeztetett csoport a tizen- és a huszonéveseké, ők sok esetben nem fordítanak kellő figyelmet a megfelelő védekezésre.

A Kezdj táncolni! Állítsd meg az AIDS-et! mottójú dance4life nemzetközi kezdeményezés azért jött létre, hogy szórakozás közben figyelmeztessen a betegség veszélyeire és megelőzési lehetőségeire. Az esemény egyik főszervezője, Riczkó István elmondta, „a riasztó magyarországi adatok miatt szükségét láttuk, hogy a dance4life rendezvénysorozat következő állomása hazánkban legyen. A sorban mi vagyunk a huszadik csatlakozó ország. Nyugat-Európában és az AIDS által különösen sújtott Afrikában már hagyománya van ennek a rendezvénynek. Fontos, hogy a fiatalok felelősséget vállalnak saját egészségükért” – tette hozzá.

A Magyar Epidemiológiai Központ adatai szerint 2006-ban még „csak” 81 HIV-vírussal fertőzött személyt regisztráltak, tavaly már majdnem ennek a dupláját. Az Egészségügyi Világszervezet jelentése alapján 2007-ben 33 millió regisztrált HIV-fertőzött élt világszerte, akiknek fele még nem múlt el 25 éves. Bár Magyarországon még nem érkezett el a környező országokban már pusztító „AIDS-robbanás”, szakemberek szerint hatékony figyelemfelhívás nélkül hazánk sem menekülhet.

A dance4life nemzetközi kezdeményezés célja pont az, hogy a fiatalokat olyan közegben és olyan módon szólítsa meg, ahol a leginkább fogékonyak lehetnek az üzenetre: tánc közben hívják fel a figyelmet a HIV-vírus terjedési módjaira és megelőzési lehetőségeire. A világszerte több ezer önkéntest számláló megmozduláshoz számos neves lemezlovas is csatlakozott. Ilyen Mauro Picotto is, akit a dance4life magyarországi partnerének, a LoveShine-nak sikerült hazánkba csábítania, hogy a magyar fiataloknak is lehetőségük nyíljon szórakozva tanulni május 30-án a Citadellán.

A dance4life rendezvénysorozat eredményességét igazolja, hogy a 2008-as AIDS vi-lágnap alkalmából több mint ötvenezer fiatal táncolt egyszerre a világ minden pontján, hogy tovább terjessze a biztonságos szex szemléletét és ezáltal aktívan közreműködjön az AIDS terjedésének megállításában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.