Budapesti időseket loptak meg az álrendőrök

Egy házaspár és két férfi társuk két hónap alatt összesen öt alkalommal  lopott meg időseket Budapest több kerületében rendőrnek kiadva magukat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Sz. Anita 41 éves, Sz. Kálmán 43 éves és J. Gábor 35 éves érdi, valamint Sz. Tamás 30 éves tárnoki lakosok ellen lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - számolt be a Police.hu.

A három férfi és a nő 2015 decembere és 2016 februárja között öt alkalommal rendőrnek adta ki magát Budapest II., V. és XIII. kerületében. Hatósági eljárást színlelve elterelte az idős emberek figyelmét, majd ellopta ékszereiket, műtárgyaikat és készpénzüket.

A rendőrök 2016. február 8-án fél tizenkettőkor Budapest VIII. kerületében igazoltatták Sz. Anitát, Sz. Kálmánt és Sz. Tamást. Az autójukban rendőri jelleggel ellátott ruhadarabokat, bilincset, az eredetire hasonlító rendőrjelvényt, rendfokozat- és állományjelzőket, valamint ékszereket, mobiltelefonokat és nagy mennyiségű készpénzt találtak.

A nyomozók megállapították, hogy a három személy aznap egy angyalföldi illetőt lopott meg. Az onnan elhozott kilenc arany gyűrűt egy józsefvárosi ékszerkereskedésben adták el, amikor elfogták őket a rendőrök. Az üzletben a nyomozók az ékszereket lefoglalták.

A két férfit és a nőt előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A negyedik társuk ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogató parancsot adott ki. J. Gábort végül 2016. február 10-én 12 óra 45 perckor Érden fogták el a rendőrök. Előállítását követőn őt is gyanúsítottként hallgatták ki.

Az illetékes bíróság 2016. február 10-én elrendelte Sz. Kálmán előzetes letartóztatását, valamint Sz. Anita és Sz. Tamás házi őrizetét, míg J. Gábor ügyében a mai nap folyamán hoz döntést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.