Budapesten csaptak össze a séfvilág nagyágyúi

Kedd reggel kezdődött a legnevesebb nemzetközi szakácsverseny, a Bocuse d’Or európai döntője Budapesten: tele a lelátó országuk zászlaját lobogtató külföldi szurkolókkal, akik – barokkos túlzással – a létező összes fúvós és ütős hangszerrel, hatalmas üvöltéssel buzdítják versenyzőjüket.

Nemcsak húsz versenyző csapata és stábja költözött ki keddre és szerdára a Hungexpo területére, hanem jelentős nemzetközi szakújságíró-gárda is megjelent Budapesten, és megkóstolhattak olyan a magyar különlegességeket, mint a Magyar Gasztronómiai Egyesület által kiadott Aranyszalag minősítéssel rendelkező termékeket, többek között beregi szabad tartású csirkét, keleméri bárányt, szőke mangalicát, területszelektált mézet, bezdáni fűszerpaprikát, kiváló kézműves csokoládét és szabad tartású nyulat.

A versenyzőknek kétféle ételt kell készíteniük, az egyik alapanyaga a dunai kecsege, a másik a gímszarvasborjú. A magyar versenyző, Széll Tamás szerdán mutatkozik be.

A zsűri elé kora délutántól tízpercenként rakják le az újabb versenyműveket.

Ma izlandi, osztrák, norvég, bolgár, finn, német, észt, spanyol, angol és török séfek versenyeznek, holnap holland, olasz, orosz, svájci, horvát, francia, belga, magyar, dán és svéd szakácsok.

A nemzetközi verseny szervezésében és lebonyolításában is részt vesznek a legjobb éttermek séfjei, vezetői. A verseny elnöke a Magyar Bocuse d’Or elnöke, Hamvas Zoltán, tiszteletbeli elnöke az alapító Paul Bocuse fia, Jerome Bocuse. A zsűri magyar tagja Szulló Szabina.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.