Buborékfújás: a határ a csillagos ég

Immár másodszor próbálta megdönteni az egy időben, több helyen, a legtöbb ember részvételével zajló buborékfújás világrekordját egy New Jerseyben élő anyuka.

Isabelle Mosca kezdeményezéséhez világszerte 114 helyen csatlakoztak önkéntesek. Többek között Ausztráliában, a Dominikai Köztársaságban és Puerto Ricóban is egy időben szálltak a levegőbe a buborékok.

A rekordereknek viszont még néhány hetet várniuk kell, amíg kiderül, túlszárnyalják-e a 2007-es angliai rekordot - ekkor 34 529-en vettek részt a rekordkísérletben.

Mosca tizenhárom éves autista fia, Kyle imád buborékokat fújni. Ez adta az ötletet az édesanyának, hogy a buborékfújási rekordkísérlettel felhívja a figyelmet és pénzt gyűjtsön az autizmus kutatásának fontosságára.

Az elmúlt évben is több ezren vettek részt a Mosca által kezdeményezett első kísérleten, akkor azonban több helyszínen nem dokumentálták megfelelően a résztvevők számát, így a Guinnes-rekordok ellenőrei nem fogadták el azokat.

Az idén a szervezők különös figyelmet fordítottak a dokumentációra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.