Brutálisan végzett gyermekével a tatabányai nő

Százhatszor vágta bele a kést nyolcéves kislányába a tatabányai anya, akit szerdán vett előzetes letartóztatásba a Tatabányai Járásbíróság.

A nő, miután puszta kézzel megfojtotta lányát, 106 kézszúrással döfködte össze gyermeke testét, ezután pedig búcsúlevelet írt, amelyben megmagyarázza szörnyű tettét – tudta meg a Blikk a gyilkossággal kapcsolatban.

A levél szerint Laurának azért kellett meghalnia, mert ha ő nem lehet az anyja a kislánynak, akkor más se legyen az. A nyolcéves gyerek már hosszú ideje édesapjával élt.

Á. Anikó azonban már nem volt ahhoz elég elszánt, hogy magával is végezzen. Inkább berúgott. A rendőröknek vallomása során azt mondta, azért oltotta ki gyermeke életét, mert nem anyának, hanem Anikónak szólította. A nő dührohama állítólag hosszú órákig tartott.

Csikós János ügyvéd tájékoztatása szerint védence, Á. Anikó megbánást tanúsított, felmérte tette súlyát, azonban még mindig zavartan viselkedett. Az anya kihallgatásán egyetlen könnycseppet sem ejtett, de beismerte tettét. Az anyát szerdán helyezte előzetes letartóztatásba a Tatabányai Járásbíróság. 

A lap információi szerint a gyilkos anya a körülményekért az apát hibáztatta, és azon sopánkodott, hogy mi lesz vele ezután. Bizonyos, hogy a nő börtönbe kerül, ügyvédje szerint akár életfogytiglanra is ítélhetik.

Á. Anikó állítólag nem akarta feladni magát, napokig élt együtt gyermeke holttestével, amelyet egy ágyba fektetett a véres tett után. A kislány eltűnését a szomszédok jelentették. A negyvenegy éves nőre hétfőn találtak rá egy panzióban, halott kislánya mellett ült. A szörnyű látvány leírhatatlan volt, a lap szerint a gyilkossági nyomozók is rosszul lettek a helyszínen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.