Brutális lengyel sorozatgyilkos csapott le szerte Nyugat-Európában

Valószínűleg egy idős osztrák házaspárt megkínzó és meggyilkoló lengyel sorozatgyilkos követhetett el több hasonló esetet is Nagy-Britanniában és több más európai országban is.

A 29 éves Dariusz Pawel Kotwicát Németországban tartóztatták le a múlt hónapban és adták ki Ausztriának, ahol beismerte, hogy májusban Bécsben megkínozott és végzett egy 75 éves férfival, Gerhard Hintermeierrel és 74 éves feleségével, Ernával. Vallomást tett egy svéd nyugdíjas, a 79 éves Bo Georg Erlanderti meggyilkolásáról is. Vele hetekkel korábban Göteborgban végzett.

Kotwica alkatilag tökéletesen megfelel a pszichopata sorozatgyilkos filmekből ismert karakterének, olyannyira, hogy a Daily Mail az „Európa első sorozatgyilkosa” címmel tüntette ki. A lengyel férfi a saját bevallása szerint is élvezetet talál a gyilkolásban. Hintermeiert és a feleségét szisztematikusan halálra verte és megkéselte, a nőt megerőszakolta a haláltusája közben, meztelen testére pedig barna festékkel a TANTAL szót festette fel. Kihallgatásakor azt mondta, hogy egy belső hang sugallatára végzett az idős osztrák házaspárral. Holttestüket a lakásukban hagyta, hogy a családtagok találjanak rájuk.

Kotwica jelenleg előzetes letartóztatásban van Bécsben, perének az első tárgyalására vár. De a sokkoló kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosságok hallatán jelentkezett a brit belügyminisztérium is, közölve, hogy Kotwica évekig élt a szigetországban, amelynek a hatóságai most attól tartanak, hogy ott is ölt. Csehországból és Hollandiából is érkeztek jelentések lehetséges gyilkosságokról. „Biztosak vagyunk benne, hogy sokkal több bűncselekményt követett el” – áll az ügyben kiadott osztrák rendőrségi közleményben. A bécsi ügyészség közlése szerint ha bizonyosságot is nyer, hogy Kotwica bűncselekményeket követett el Nagy-Britanniában is, akkor sem adják ki a szigetország igazságszolgáltatásának addig, amíg Ausztriában le nem töltötte a büntetését.

Kotwicát a gyilkosságok helyszínén hagyott DNS-minták alapján azonosították annak az igazságszolgáltatási együttműködésnek, a prümi konvenciónak a keretében, amelyben az európai országok hatóságai hozzáférhetnek az egymás által összeállított adatbázisokhoz – így DNS-mintákhoz – is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.