Brutális állatkínzás az iskolában – megcsonkítottak és megöltek egy gólyát

Ismeretlen tettesek agyonvertek egy gólyát egy jászapáti általános iskola udvarán. A „Jászapáti, én is szeretlek” nevű Facebook-csoportban posztolta ki a megrázó fotókat egy helyi lakos.
A Szoljon.hu beszámolója szerint a fokozottan védett madár tetemét egy helybéli állatvédő találta meg.

„A madarat korábban is láttam már az iskola udvarán. Csigákat, bogarakat gyűjtögetett” – mondta Mihályi István, aki szerint az intézmény udvarára akkor is be tudnak menni a kerítésen illetéktelenek, amikor nincs tanítás.

„Korábban láttam, hogy zavarják, hajtják a madarat, de szerencsére mindig el tudott menekülni. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy most nem volt szerencséje a gólyának. A focipályára a kerítésen keresztül rendszeresen beugráló horda – nem tudom más jelzővel illetni őket – valószínű eltalálhatta egy focilabdával, majd a kábult, magatehetetlen madarat szó szerint agyonverték” – mondta a férfi.
Facebook

Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület sajtószóvivője elmondta, hogy több csatornán keresztül értesültek a gólyát ért támadásról, és kollégái értesítették a természetvédelmi őrszolgálatot.

Részletek a Szoljon.hu-n >>>
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.