Bródy: akkor érted meg, ha szembesülsz az elmúlással (x)

„Minden perc értékes" – ezzel a szlogennel igyekszik felhívni a figyelmet tevékenységére a Magyar Hospice Alapítvány, amely immár több mint két évtizede végzi a gyógyíthatatlan daganatos betegek humánus és szakszerű ellátását, és a családok lelki támogatását. A szervezet céljait segítendő több ismert személyiség is arcát adta a kampányhoz. Bródy János szerint a Magyar Hospice Alapítvány olyan embereknek segít megőrizni méltóságukat, akikkel már senki más nem törődne.
„Az emberi méltóság kérdése mindig is foglalkoztatott, annak mindennapi megnyilvánulási formáiban is. Láttam olyan embereket, akik egykor sikeresek és erősek voltak, az életük végén mégis megalázó, méltatlan helyzetbe kerültek. A Magyar Hospice Alapítvány munkája azonban az, hogy olyan emberekkel törődik, akikkel gyakorta már senki sem foglalkozik. Ez pedig támogatásra érdemes, tiszteletreméltó tevékenység" – vallott a hospice mozgalomhoz fűződő személyes motivációiról Bródy János. Az ismert zenész elmondása szerint korunk negatív jellemzőjének tartja, hogy a „letűnt korokkal, idősekkel" nem törődünk. „Az az érzésem, hogy méltatlanul bánunk az előző generációkkal, ahogy a kereskedelmi televízióknak már a 49 évesnél idősebb nézők sem számítanak igazán" – érzékeltette a helyzetet Bródy.

A művész szerint az élet végső időszakának, utolsó napjainak problémájával szemben nagyon érzéketlenek vagyunk. „Ezt mindenki akkor érti meg, amikor saját maga is szembesül az elmúlással" – tette hozzá. „Ez a személyes élmény nyilván nem elvonatkoztatható attól, hogy az érintettség miatt elkezdtem érdeklődni a Magyar Hospice Alapítvány tevékenysége iránt. Miután láttam, hogy milyen fontos, pótolhatatlan munkát végeznek, nem volt kérdéses számomra, hogy támogatom őket. Olyan embereknek segítenek megőrizni az általam különösen fontosnak tartott méltóságukat, akik már saját erejükből erre képtelenek lennének" – fogalmazott a zenész.

Ez a kiszolgáltatott, mégis tartalommal megtöltött időszak a közhiedelemmel ellentétben viszonylag hosszú is lehet. „A Magyar Hospice Alapítvány akkor segít a gyógyíthatatlan daganatos betegeken, amikor az aktív orvosi terápia ideje már lejárt, tehát tévedés, hogy csak a haldoklók ellátásával foglalkoznánk. Az aktív kezelés végeztével még sokszor fél év is van hátra az életből" – mondta el Muszbek Katalin, a szervezet orvosigazgatója. Hozzátette: a daganatos betegségek ezen időszakára komoly testi szenvedések jellemzők, a fájdalom, félelem, rossz közérzet olykor elviselhetetlenné teheti ezeket a heteket, és a beteg azt érezheti, hogy már nem is élet az élet. Megfelelő, szakszerű ellátással azonban ezek a kínok nagyban enyhíthetők, vagy akár meg is szüntethetők.

A szakember szerint ezzel az utolsó időszak újra értelmet nyerhet. „Amíg az ember erős fájdalmaktól szenved, nincs kedve semmihez. Volt olyan betegünk, aki csak feküdt, és várta az elmúlást, ám a hospice ellátás hatására a kertjében még meg tudta metszeni a bokrokat, és részt tudott venni a család életében. Ez hallatlanul fontos az utolsó időszakban" – mondta el Muszbek Katalin.

A Magyar Hospice Alapítvány segítségéért ráadásul a betegeknek és családjuknak nem kell fizetniük. A Hospice Ház tíz férőhelyén, valamint otthoni környezetben egy időben hozzávetőleg 80-100 pácienst lát el a szervezet – térítésmentesen.

Az Alapítványnak ugyanakkor fizetett alkalmazottai vannak, orvosok, pszichológusok, szakápolók és gyógytornászok, akik szerény javadalmazásért végzik tevékenységüket – önkéntesek segítségével. A nagy humánerőforrás-igény, és egyéb tényezők miatt is évente nagyjából ötvenmillió forintból végzi munkáját a Magyar Hospice Alapítvány. Az egykulcsos adózás bevezetése miatt az egy százalékokból felajánlható adományok harmadát veszítette el a szervezet, az egyedi felajánlások pedig ritkák, és rendszerint kis összegűek. A szervezet ezért jelenleg arra törekszik, hogy a jövő évtől rendszeres támogatókat nyerjen meg magának. Ezek a segítők havonta 1-2 ezer forintot hosszabb távon is áldoznának a hazai hospice ellátás megsegítésére. Az ilyen rendszeres adományozás akár karácsonyi ajándékként, akár újévi fogadalomként is megállja a helyét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.