BRFK: kéttucatnyi előállítás történt eddig a hosszú hétvégén

A fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően eddig mintegy kéttucatnyi embert állítottak elő Budapest területén a halottak napi hosszú hétvégén - közölte a BRFK szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Több mint 1100 rendőr van szolgálatban nemcsak a temetők, hanem a pályaudvarok, nagyobb tömegközlekedési csomópontok területén is. Ennek köszönhetően az elmúlt két nap alatt kéttucatnyi előállítás történt. Volt köztük, akit nagyobb értékű koszorúk, csokrok eltulajdonítása miatt állítottak elő, volt, akinél kábítószert találtak, és az is előfordult, hogy körözött személyeket fogtak el, köztük külföldit is - mondta Horváth Katalin Fanni.

A hosszú hétvégén szolgálatot teljesítő rendőrök részt vesznek a forgalomirányításban a temetők területén és környékén, valamint a bűnmegelőzésben, illetve a bűncselekmények elkövetőinek elfogásában. A temetőkben civil ruhás nyomozók is vigyázzák a rendet, a halottak napjának békéjét, igyekeznek megelőzni, hogy bárki is áldozattá váljon - mondta a szóvivő.

Hozzátette: kérik az elhunyt szeretteikhez kilátogatókat, hogy figyeljenek értékeikre, ne hagyják táskájukat, mobiltelefonjukat őrizetlenül, például az autóikban, figyeljenek egymásra is, és ha valaki mégis bűncselekmény áldozatává válik, vagy ilyet észlel, azonnal jelezze a rendőrségnek, hogy gyorsan kézre keríthessék az elkövetőt.

Horváth Katalin Fanni arra is felhívta a figyelmet, hogy a X. kerületi Újköztemetőnél a legnagyobb a forgalom, ezért azt tanácsolja, hogy oda indulók inkább a tömegközlekedést vegyék igénybe, mert ez a temető autóval nehezen megközelíthető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.