Breaking: Mégsem gyíkemberek reklámozzák az Orbán-kormányt

A látszat ellenére nem titkos gyíkemberek szerepelnek „A magyar reformok működnek!” című kormányzati propagandaanyagban: a kiadványról ránk tekintő vidám polgárok pupillája a műterem bevilágítás miatt háromszög alakú. Szintén nem auralátóktól tudjuk, hogy a brosúra modelljei nem szenvednek szemtengelyferdülésben.

„A magyar reformok működnek” című, valamennyi postaládába bedobott propagandakiadvány szereplőinek mindegyikének háromszög alakú a pupillája – szúrta ki a 444.hu. És tényleg: ha ráközelítünk a minőségi, színes kiadványnak a kormányzati reformok miatti önfeledt vidámságot sugárzó szereplőire, illetve tekintetükre, valamennyi titokzatos, háromszög alakú pupillával delejezi a gyanútlan olvasót. A világ társadalmai mögé sejtett hagymázas összeesküvés-elméletek egyik kedvenc tétele, hogy a földi társadalomba beépült gyíkember a jellegzetes pupillájáról ismerszik fel a drága idejében beteg konteókkal foglalkozó polgár számára. A társadalmi szintű üldözési mánia másik alaptétele az is, hogy a kormányok rejtett, a „szemfüles” polgárok által persze mégis felismerhető jelekkel üzengetnének valakiknek. Eszerint a háromszög akár a szabadkőművességre is utalhat.

Forrás: kormany.hu

A valóság azonban – kinek fájdalom, kinek öröm – sokkal prózaibb. Műtermes-fotós kollégáink tájékoztatása szerint teljességgel megszokott, ha a műterem megvilágítása nyomán a pupilla éppenséggel háromszög alakot vesz fel. Szakértőinket a képek két erős oldalsó lámpára és egy alsó derítőfényre engedték következtetni. Utóbbira azért van szükség, hogy az arcok alján se legyen árnyék. A tekintetek értelemszerűen a műterem beállításai miatt ennyire egyformák. A pupilla alakját nem befolyásolja a fej állása sem: minden attól függ, hová néz az alany. Ez esetben pedig mindenki az objektívbe tekint. Ebben csak akkor lehet eltérés, ha a modellnek szemtengelyferdülése van.

Ennek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a kormány propagandakiadványának egyik szereplője se szenved ilyen betegségben. A fotóművész egy erős első lámpával is hasonló hatást ért volna el, és akkor a pupilla alighanem kerek maradt volna: ilyen esetben csak egy fényes visszatükröződést fedezhetett volna fel a pillantásokban a kormánykiadványok titkos jeleit fürkésző választópolgár. A mostani felállás azonban talán kényelmesebb lehetett a minden bizonnyal profi felszerelést kezelő fotósnak.

Természetesen a háromszög alakú pupillát ma már retusálással könnyedén kikerekíthették volna. Ennek hiánya nem szakmai hiba, a vörösszem-effektustól eltérően ez eddig senkit se zavart. Ám lehet, a konteólázban égő magyar társadalom ismeretében talán mégis szükség lett volna némi ufóutómunkára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.