Bozótvágóval vallatták, mert betörtek a tanyára, amíg ő vigyázott

Bozótvágó késsel vallattak egy kiskundorozsmai férfit, mert a rábízott tanyára mégis betörtek a hétvégén. A tanya tulajdonosa és annak egy ismerőse így akarta kiszedni a férfiből, hogy ő is részt vett a bűncselekményben. A sértett könyöke a bántalmazás miatt szilánkosra tört.

Bozótvágó késsel vallattak egy kiskundorozsmai férfit, miután egy rábízott tanyára betörtek a hétvégén; a férfi súlyos sérüléseket szenvedett - közölte hétfőn a rendőrség az MTI-vel. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a konfliktus abból alakult ki, hogy a sértettre szomszédja rábízta tanyájának őrzését, ahová mégis betörtek.

A tulajdonos és ismerőse ezután bozótvágó késsel fenyegetőzve akarta rábírni az őrzőt arra, hogy vallja be, ő is részt vett a bűncselekményben. A sértettnek a bántalmazás során szilánkosra tört a könyöke. A szombati esetről vasárnap tettek bejelentést a rendőrségen.

A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai a bántalmazót és társát aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés miatt előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vették. Nyomozást indítottak a betörés ügyében is, keresik az elkövetőt. A Délmagyarország című napilap információi szerint a bántalmazott férfi a körülményekhez képest jól van, könyökét hamarosan megműtik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.