Börtönviselt férfi dobta le a negyedikről a csecsemő kisfiát

A Bors úgy tudja, nemrég szabadult a börtönből az a férfi, aki szombaton délelőtt egy I. kerületi társasház negyedik emeltéről kidobta hat hónapos fiát, majd utána ugrott.

A budai társasház lakói sikoltozásra szaladtak össze szombat 11 órakor. Az I. kerületi Attila utcai ház belső udvarán két test hevert: egy hat hónapos kisbaba és egy felnőtt férfi.

A mentőket a lakók értesítették, a diszpécser egyiküket meg is kérte, hogy ellenőrizze a légzésüket. A Borsnak nyilatkozó azt mondták, hogy a negyedik emeleti lakásban, ahol a tragédia történt, egy középkorú nő lakott albérletben. Úgy tudni, ő a kisgyerek nagymamája, akihez lánya, S. Barbara látogatóba jött a kis Ádámmal.

Itt találta őket a délelőtt fél tizenegy körül érkező, 44 éves, szigetszentmiklósi O. György, a gyermek apja. A férfi állítólag magával akarta vinni a gyereket, ezen veszett össze a húsz év körüli anyával, a közben úgy elveszítette a fejét, hogy lehajította a gangról a picit, majd kisvártatva utána ugrott.

A fiatal édesanyát kórházba szállították, vélhetően idegösszeomlást kapott. A házat a rendőrök délután hatig őrizték, addig az ott lakókon kívül senki sem mehetett be.

A Bors úgy tudja, O. György nemrég szabadult a börtönből. Ezt támasztja alá az is, hogy a kiérkező rendőröket a halott gyermek édesanyja kérdőre vonta: – Miért engedték szabadon, ha még nem volt jól?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.