Börtönbüntetésre ítélték a betegtársa halálát okozó férfit

Jogerősen három és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki 2012. február 5-én olyan súlyosan bántalmazta a szentesi kórház pszichiátriáján egy idős, magatehetetlen betegtársát, hogy a sértett néhány órával később életét vesztette.

A jelenleg 36 esztendős vádlottat 1997 óta alkohol- és drogfüggősége miatt kialakult agresszivitása és más tünetei miatt többször kezelték pszichiátrián. 2012 telén Szentesen egy lakókocsiban húzta meg magát, január 30-án innen vitték be önveszélyes viselkedése miatt a helyi kórház pszichiátriájára.

A férfi egy kórterembe került a későbbi sértettel, egy agyvérzése miatt mozgásképtelen, idős férfival, aki éjszakánként gyakran ordibált, hangoskodott. A vádlott, aki emiatt nem tudott aludni, február 5-én hajnali két óra körül odament betegtársa ágyához és – az orvosszakértői vélemény szerint legalább ötször – ököllel arcon ütötte a védekezésre képtelen sértettet. A férfi egyik vallomásában úgy fogalmazott: "nem bírtam ki, hogy ne üssem meg".

A másodfokú tárgyaláson - ahova kéz és lábbilincsben vezették elő a vádlottat - azonban már azt mondta, nem emlékszik arra, hogy bántotta volna az idős férfit.

A bántalmazás következtében a sértettnek eltörött az arc-, az állkapocs- és orrcsontja, és jelentős mennyiségű vért vesztett. Az ápolók a történtek után rögtön elkezdték a férfi ellátását, a páciens azonban néhány óra múlva elhunyt. Halálát a vérveszteség mellett vérbelehelés, fulladás okozta.

A vádlott az elmeorvos-szakértő véleménye szerint betegsége miatt közepes mértékben korlátozott, hogy felismerje tette társadalomra veszélyességét.

A táblabíróság halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és jogerősen három és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a vádlottat. Az ítélőtábla döntésével enyhítette a Szegedi Törvényszék által első fokon kiszabott hat és fél éves büntetést. Harangozó Attila tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, a törvényszék ítélete - tekintettel többek között a vádlott betegségére - eltúlzottan súlyos volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.