Börtönben a "nyúllady"

Krónikus nyúlmániája miatt került börtönbe egy nő az Egyesült Államokban: két éve csaknem 250 példányt találtak otthonában és eltiltották öt évre az állattartástól, amit nem tartott be.

A 47 éves nő Oregon államban él. 2006 októberében a rendőrség 250 nyulat kobozott el tőle, ebből százat döglötten. Utóbbiak fagyasztókban és hűtőszekrényekben voltak.

A nő annyira nyúlrajongó, hogy 2007 januárjában betört oda, ahol  nyulait elhelyezte a hatóság, és visszalopta a megmaradt 150 tapsifüles zömét. Pár nappal később a rendőrök elfogták: autójában nyolc eleven és két döglött nyúllal. Vagy 130-at a "nyúllady" egy lovas farmon helyezett el.

A bíróság 2007 áprilisában öt évre eltiltotta bármilyen állat  tartásától, nyulakat pedig nem közelíthetett meg 190 méternél jobban. A nő azonban már nyáron újabb nyulat szerzett be, lebukott és 3 napot rács mögött töltött.

Ezután nyugton hagyta a nyulakat, egészen a múlt hétig, amikor  szállodai szobájába csempészett fel több példányt. Egy alkalmazott  botlott nem kis meglepetésére az ugrabugráló nyúlcsapatba, nyolc felnőttbe, öt nyúlfiba, ráadásként meg egy döglöttbe - mely nem ugrált.

A nő ismét rács mögött van és bíróság előtt lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.