Börtönben a 'nyolcak bandája'

Államtitok megsértése címén került börtönbe Kínában nyolc szülő azért, mert fejlett technikai eszközzel "súgtak" gyerekeiknek az egyetemi felvételi vizsgán.

A "nyolcak bandája" még 2007-ben ült össze, hogy kisüsse, miként tudnák bejuttatni gyerekeiket egyetemre, mivel azoknak tanulmányi eredményeik és tudásuk alapján önerőből kevés esélyük lett volna a sikerre.

Az egyik szülő aztán felbérelt egy egyetemistát a döntő napra a jó válaszok megadására, ő maga pedig "súgott" a felvételit író gyerekeknek. Utóbbiak fülében vezeték nélküli mobiltelefon volt. Csakhogy a rendőrség furcsa rádiójeleket észlelt az iskola közelében, ami azután az egész puskázás, illetve súgás lelepleződéséhez vezetett.

A szülők 6 hónap és 3 év közötti börtönbüntetést kaptak, mert "törvénytelenül tudtak meg államtitkot".
Hogy gyerekeikkel mi lett, arra nem tért ki a Legal Daily című kínai lap, de feltehetően még mindig nem egyetemisták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.