Börtönbe megy, és a falujából is kitiltották az uzsorást

Egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésként két évre kitiltotta a falujából a Kaposvári Városi Bíróság szerdán meghozott nem jogerős határozatában azt a 44 éves csökölyi férfit, aki különböző összegű kölcsönöket adott a hozzáforduló helybelieknek, majd a következő hónapban annak kétszeresét kérte vissza. A bíróság 857 ezer forint vagyoni kár megtérítésére is kötelezte a vádlottat.

Az ügyészség hat károsult sérelmére elkövetett uzsora-bűncselekménnyel vádolta meg Orsós Ferencet, aki 2009 és 2011 között a kétezer és húszezer forint közötti kölcsönökre 100 százalékos kamatra kötött megállapodásokkal adósait "nélkülözésbe taszította".

A korábban tíz hónapig előzetes letartóztatásban lévő vádlott a bíróságon tagadta, hogy pénzt adott volna kölcsön, mint ahogyan azt is, hogy a helybelieknek hitelre eladott élelmiszerekre és italokra - krumplit, hagymát, tyúkot, bort árult hitelbe - kétszeres felárat számított fel.

Azt mondta: az irigyei jelentették fel, mert bár ő is szociális segélyből élt, de nem szórta el a pénzt, mint mások. 

A vádhatóság szerint ennek ellentmondanak a sértetti vallomások, és az is, hogy a rendőrök a vádlottnál tartott házkutatáskor találtak egy noteszt, benne egy listát az adósokról, a kölcsönökről és az eladott árukról. Az abban szereplő összegek a sértetteket igazolják, mindegyikük szociális segélyből él. A káruk összességében több mint 800 ezer forint.

Korábban a meghallgatott tanúk egyike a bírónak arra a kérdésére, hogy könnyebb-e az életük az uzsorás nélkül, azt mondta: most sokkal nehezebb, mert nincs kitől kölcsönkérni, és már segélyt sem kap.

Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. Az ügyben jogerős határozatot  a Kaposvári Törvényszék hoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.