Börtönbe kerül a Zsanett-ügy két visszaeső rendőre?

Szolgálati kötelességszegésben visszaeső lett a Zsanett-perben bajba keveredett két rendőr, T. Péter és F. Zsolt, sőt már vádat is emeltek ellenük.

A Blikk úgy tudja, ezúttal a diósdi per egyik védett tanúvédelem alatt álló vádlottját kellett volna őrizniük Érden, ám ismét elhagyták szolgálati helyüket. Ezúttal a rendőrautóba épített GPS buktatta le őket. A Blikk információi szerint csaknem egy órát voltak engedély nélkül távol. Állítólag megéheztek, ezért elruccantak egy közértbe. Állítólag F. Zsolt vezette a rendőrautót, és utólag jelentette fel elöljáróját, T. Pétert, akivel visszaesőnek számítanak, így könnyen lehet, hogy már nem ússzák meg a börtönbüntetést.

Dr. Hegedűs Antal címzetes katonai fellebbviteli ügyész, a katonai ügyészség vezetője a Blikknek megerősítette: a két rendőr ellen a Budapesti Katonai Ügyészség 2009. december 2-án emelt vádat szolgálatban elkövetett kötelességszegés bűntette miatt. Az eset egyébként tavaly május 14-én történt.

A két rendőrt már a Zsanett-ügyben is megbüntették kötelességszegés miatt. T. Péter 200 ezer, F. Zsolt 160 ezer forintos pénzbüntetése mellett mellékbüntetésként egy évvel megnövelték a soron következő rendfokozatba sorolásuk idejét. A másik 3 zsaru mérsékeltebb pénzbüntetést kapott. A nemi erőszak vádja alól mind az ötüket felmentette a bíróság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.