Az ebolával folytatott harc ugyanis messze nem ér véget azzal, hogy a kezeltek gyógyultnak nyilvánítva távoznak az ellátó intézményekből. Sokan szenvednek a szövődmények miatt látásromlástól és különféle fájdalmaktól, de akik ezeket megúszták, azoknak is szembe kell nézniük a rettegés szülte társadalmi kirekesztettséggel.

Gyógyultak Sierra Leonéban. Már most rengeteg feszültséget szül a társadalom bélyege Umaru Fofana / Reuters

Az egyik legtöbbet emlegetett félelem ezekben az országokban az, hogy vajon az ebolavírus nemi úton is képes-e fertőzni. Vizsgálatok szerint legalábbis a vírus a betegség lefolyása után még kilencven napig megtalálható a spermában, illetve a hüvelyváladékban. Emiatt a túlélőknek azt tanácsolják, hogy a negatív lelet után a biztonság kedvéért még három hónapig tartózkodjanak a nemi élettől. Ám számítva arra, hogy az önmegtartóztatás sokaknak nehezére esne, a gyógyultakat többnyire 90 darab óvszerrel engedték haza a kórházból.

A rettegésre azonban nem lehet gumit húzni, s mivel a döntéshozók nem dolgoztak ki ütemtervet a korábbi fertőzöttek fokozatos visszavezetésére a társadalomba, helyi és egyéni szinten születtek nemegyszer drasztikus megoldások. A fertőzéstől való félelem egyik jele, hogy az emberek kézzel-lábbal védekeznek a túlélőkkel való érintkezés ellen. Az aggodalom fő oka a szex. Bizonyos esetekben a férfiak például úgy döntöttek, hogy inkább nem térnek haza a feleségükhöz, mert félnek attól, hogy nem bírják majd az önmegtartóztatást. Ami még riasztóbb – ahogy azt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nyilatkozta a VICE News-nak –, hogy Sierra Leone egyes régióiban börtönbe zártak embereket, akikről úgy hiszik, veszélyt jelentenek.

Pieter Desloovere, a WHO Sierra Leone-i kommunikációs igazgatója szerint még az sem világos, hogy egyáltalán fertőz-e nemi úton az ebola, de vannak régiók, főleg Bombali, ahol megelőzésre hivatkozva valóban bebörtönözték a túlélőket. A WHO éppen ezért szorosan együttműködik a helyi kormánnyal annak érdekében, hogy az ilyen feleslegesen drasztikus eseteket megelőzzék. Az egészség- és igazságügyi minisztériumok már országos szintű rendeletet adtak ki, mely szerint a bebörtönzötteket azonnali hatállyal szabadon kell engedni, mivel semmi sem indokolja fogva tartásukat.

Ám miközben a kormány elítélte a bebörtönzést, több tisztségviselő is hangot adott aggodalmának, hogy az embereket így lehetetlen visszatartani a „felelőtlen” nemi élettől. Ez odáig vezetett, hogy drasztikus ötletek vetődtek fel, ám ezeket sehol sem alkalmazták. Nem igaz például a sajtónak az az értesülése, hogy Sierra Leonéban „koncentrációs táborokat" hoztak volna létre az ebolából kigyógyultak számára.

Desloovere szerint ezek a jelentések túlzóak voltak, de az igaz, hogy a Sierra Leone-i hatóságok lehetőségként tartják számon a túlélők mezőgazdasági projektekbe való bevonását, ami már csak azért is jól jönne az országnak, mert a járvány megtizedelte a munkaerő-állományt. A WHO azonban nem támogat egyetlen olyan lehetőséget sem, amely emberhez nem méltó körülményeket hozhat létre.

Libériában az elmúlt három hét alatt már csak kevesebb, mint 10 fertőzéses esetet regisztráltak, szemben Sierra Leone 235-jével, de mind a két országban hallani történeteket olyan volt betegekről, akiket eltaszított magától a családjuk. James Cassidy, az amerikai székhelyű keresztény szervezet, a Young Life nyugat-afrikai regionális igazgatója a lapnak olyan esetekről beszélt, amikor a túlélőktől megtagadták a közösségi kutak használatát, elüldözték őket házaikból vagy nem kaptak orvosi ellátást.

Emiatt a túlélők saját hálózatokat hoznak létre a két országban, hogy együtt képesek legyenek túléli a számkivetettséget. A Young Life feladatának tekinti, hogy ezekből a közösségekből hálózatot hozzon létre, és az ezekkel való kapcsolattartás révén szerezzenek tudomást a problémákról, amelyeken segíteni igyekeznek. A WHO is beszámol olyan Sierra Leone-i esetről, amikor egy város túlélőiből szerveződtek egymást támogató csapatok, melyek tanítják is egymást.

A túlélők megbélyegzése és a lanyhuló, de még mindig létező járványhelyzet miatt ezeknek az országoknak továbbra is szüksége van orvosi, s azon belül pszichológiai támogatásra. A WHO azt ígéri, hogy létrehoz és fenntart olyan klinikákat, amelyek a túlélők hosszú távú egészségügyi és pszichoszociális ellátását fogja biztosítani.

„Ma látjuk, hogy közel vagyunk az ebola megfékezéséhez, s hogy bár még nem végeztünk, azért vannak nyereségeink" – mondja Cassidy, hozzátéve, hogy vannak túlélők, akiket sikerül rehabilitálni és újra integrálni a közösségbe, de az ebola konfliktusokkal jár, és ezeket a konfliktusokat úgy kell enyhíteni, hogy a túlélés békés legyen.