Börtönbe megy a vérfertőző apa, lányát próbára bocsátották

Nem jogerősen egy év nyolc hónapos szabadságvesztésre ítélte szerdán a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a férfit, akinek lányától az éveken keresztül folytatott vérfertőző viszony következményeként két gyereke is született.
A vérfertőzéssel vádolt 47 éves férfi szentpéterúri otthonukban 2005-től 2013-ig rendszeresen közösült az akkor már 18 évesnél idősebb lányával, aki az ügyben másodrendű vádlottként szerepelt. A kapcsolatból 2008-ban egy fiú, 2011-ben pedig egy kislány született. 

Az ügyben áprilisban tartották az első tárgyalást, de akkor a vádlottak nem jelentek meg. A férfi májusban rendőri elővezetéssel érkezett a tárgyalóterembe, akkor védőjével közös indítványára a bíróság zárt tárgyalást rendelt el, így csak a szerdai ítélethirdetés volt nyilvános a sajtó számára.

A Zalaegerszegi Járásbíróság mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki vérfertőzés bűntettében. A férfit mint többszörös visszaesőt egy év nyolc hónap, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, lányát pedig egyéves időtartamra próbára bocsátotta.

Az ítélet indoklásában elhangzott: a bíróság nem fogadta el az elsőrendű vádlottnak azt védekezését, miszerint nem tudott arról, hogy a másodrendű vádlott a lánya. A rokoni kapcsolatot a lányával és a viszonyukból született gyerekekkel a szakértői vélemény ugyanis egyértelműen alátámasztotta.

A férfi védekezésében azt is hangsúlyozta, hogy a lány éveken keresztül nem kért segítséget, a lánya viszont - még ha évekkel később is - feljelentést tett, és a gyámhatóságot is felkereste.

Az ítélet nem jogerős, a férfi ügyvédje felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, lányának védője pedig három nap gondolkodási időt kért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.