Bombariadó a Debreceni Ítélőtábla épületében

Bombariadó miatt kellett kiüríteni szerda délután a Debreceni Ítélőtábla épületét, egyben lezárták a Széchenyi utcát, ami hatalmas torlódásokat okoz a belvárosban - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Kovács Károly rendőr százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivő-helyettese az MTI-nek elmondta: a táblabíróságra érkezett fenyegető telefonhívás után a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre. Az épület átvizsgálását tizenöt ember - köztük hét bombaszakértő - és négy bombakereső kutya kezdte meg. A vizsgálat jelenleg is folyik.     Az épületet mintegy 70-80 embernek kellett elhagynia, emellett teljes szélességében lezárták a belváros egyik legforgalmasabb utcáját, a Széchényi utcát, ami hatalmas torlódásokhoz vezetett - közölte Kovács Károly.     Az elmúlt hetekben ez a harmadik bombafenyegetés az ítélőtáblán, és ezek miatt több pert is el kellett halasztani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.