Bombagyárat találtak a rendőrök, négyen őrizetben

Robbanószerkezeteket, lőfegyvereket és lőszereket találtak szerdán a nyomozók Pest megyében, a szerkezeteket az éjszaka akarták felhasználni.

Szerdán Pest megye területén több helyszínen négy személyt fogtak el, akik megalapozottan gyanúsíthatók visszaélés robbanóanyaggal bűncselekmény elkövetésével - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az MTI egy helyi lakostól úgy értesült, hogy az egyik helyszín Százhalombatta volt, ahol egy lakótelepi, tízemeletes épület környékén az éjszaka több tűzszerészt és rendőrt láttak.

A rendőrség közölte: a nagy erők bevonásával végrehajtott, összehangolt akcióban az elsődleges szakértői vélemény szerint három robbanószerkezetet, éles lőfegyvert, hetven lőszert foglaltak le a nyomozók, és megtalálták azt a műhelyt, amelyben a robbanószerkezeteket előállították.

A műhelyben további robbanóanyagokat, két újabb robbanószerkezetet és az előállításukhoz szükséges eszközöket találtak a rendőrök. A nyomozás eddigi adataiból feltételezhető, hogy a lefoglalt szerkezeteket a gyanúsítottak az éjszaka folyamán fel akarták használni - közölte a rendőrség.

Az NNI az elfogottak közül három ember ellen robbanóanyaggal való visszaélés bűncselekménye miatt indított eljárást, eggyel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el. Az ügyben szakértői vizsgálatok, valamint további nyomozati cselekmények vannak folyamatban.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megerősítette, hogy egy emberrel szemben a nyomozó ügyészség folytat eljárást, további információkat későbbre ígért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.