Bizonyítvány 50 ezerért

A hamisítók bármilyen szakmáról tudtak papírt adni, a vevők 10-50 ezer forintot fizettek egy bizonyítványért. Volt, aki nemzetközi kamionos igazolványhoz jutott vizsgák nélkül.

Közokirat-hamisítással gyanúsítja a pécsi rendőrkapitányság azt az öt baranyai férfit, akik bizonyítványokat hamisítottak.

A nyomozás egy névtelen feljelentés alapján kezdődött – tudtuk meg Bojtor Bernadettől, a kapitányság szóvivőjétől. Eddig tizenkét hamis iratot vásárlót hallgattak ki gyanúsítottként, s náluk összesen húsz bizonyítvány utánzatot foglaltak le. A hamisítók bármilyen szakmáról tudott papírt adni: készítettek például pék, felszolgáló, boltvezető, hentes, gázszerelő és erősáramú-berendezésszerelő végzettséget igazoló bizonyítványt. Volt, aki nemzetközi kamionos igazolványhoz jutott, egy fiatalember pedig érettségi bizonyítványhoz jutott a hamisítók jóvoltából.

A bizonyítványgyár híre szóbeszéd útján terjedt, s a vevők 10-50 ezer forintot fizettek a hamisítványokért. Mint megtudtuk, a rendőrség további hamisítványokat keres: a nyomozók úgy vélik, hogy az utánzatgyártók az eddig felderítettnél nagyobb ügyfélkörrel rendelkeztek. Ugyanakkor a már megtalált ügyfelek munkáltatóit értesítették arról, hogy alkalmazottjuk hamis papírral igazolta szakmai végzettségét.

A bizonyítványgyártók egyikét letartóztatták, a többi gyanúsított szabadlábon védekezhet. A letartóztatott férfi már korábban is volt büntetve hamisításért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.