Bizarr körözési fotót adtak ki a szatírról

Szatír ellen adtak ki körözést Németországban. Egy nőt brutálisan megerőszakolt, kettőnek pedig éppen csak hogy sikerült elmenekülnie. A férfiról a legutóbbi eset után sikerült egy bizarr felvételt készítenie egy biztonsági kamerának, ahogy menekül a helyszínről.

A körözési fotón az látható, ahogy pucér hátsóval menekült a tetthelyről az a 20-30 év közötti, sötét hajú és sportos testalkatú férfi, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy fiatal nőt Aachenben, kettőt pedig megtámadott ugyanezzel a céllal.

A német rendőrség által kiadott felvétel
A német rendőrség által kiadott felvétel

A bűnöző mindig alul semmiben támadt. Először egy óvoda mellett ragadott meg egy nőt még 2014 áprilisában egy késő esti órában. A kiszemelt áldozat megütötte őt, ezért a szatír elmenekült. Még abban az évben, októberben csapott le újból. Egy kocogó nőt erőszakolt meg brutálisan egy parkoló mellett.

Legutóbb idén március 25-én tűnt fel az aacheni vasútállomásnál, ahol egy hazafelé gyalogló nőre támadt rá este tíz után. A szatír ezúttal is félig meztelenül esett neki az áldozatának, aki erre sikítozni kezdett. A felbukkanó járókelők elől menekülő szexuális ragadozót ekkor vette fel egy biztonsági kamera.

Az áldozatok leírása alapján a férfi 172-180 centiméter magas, sötét típus, de feltehetően német nemzetiségű. A férfit a rendőrség még keresi – írja a Bild.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.