Bírság a jákói kutyaszaporítónak

Négyszázezer forintra büntették azt az asszonyt, aki félszáz állatot - elsősorban szaporításra szánt kutyákat - tartott elfogadhatatlan körülmények között a Somogy megyei Jákón lévő a háza udvarán ólakban, ketrecekben.

A kaposvári Philip Természet- és Állatvédő Egyesületet "bukkant" a telepre egy névtelen bejelentés nyomán. A szervezet vezetői "elborzasztó körülményeket" tapasztaltak terepszemléjük során, ezért állatkínzás miatt feljelentés tettek a rendőrségen.

A történtek miatt vizsgálatot indított a Somogy megyei állategészségügyi igazgatóság is. Lövey László, a hivatal vezetője a napokban lezárult vizsgálat kapcsán el-mondta: állatkínzást ugyan nem állapítottak meg, de mivel a telep tulajdonosa több előírást megszegett, megbírságolták. Hozzátette: az állategészségügyi szabályok megsértése miatt 350 ezer forintos büntetést szabtak ki, emellett pedig még 50 ezer forintos állatvédelmi bírságot is be kell fizetnie a telep tulajdonosának. Lövey László közölte: a telepen lévő éllatokat az egyesület elszállította menhelyére.

Noha az állategészségügyi hatóság már lezárta a vizsgálatot, az állatkínzás gyanúja miatt indított rendőrségi nyomozás még tart. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szó-vivője azt közölte: további szakértői véleményekre várnak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.