Bíróság előtt felel neje brutális bántalmazásáért és haláláért

Megkezdődött a Nyíregyházi Törvényszéken szerdán annak a román-magyar kettős állampolgárságú férfinek a büntetőpere, aki tavaly szeptemberben olyan súlyosan bántalmazta feleségét nyíregyházi otthonukban, hogy az asszony meghalt.

A megyei főügyészség vádirata szerint az Írországban dolgozó 43 éves férfi és a 35 éves felesége között gyakoriak voltak a viták. A férfi 2012 szeptemberében tudta meg, hogy távollétei alatt felesége házasságon kívül szerelmi kapcsolatot létesített.

Szeptember 18-án a nő bejelentette férjének, hogy el akar tőle válni. A vádlott előbb felküldte közös, hétéves gyermeküket a ház felső szobájába, az asszonyt pedig többször megütötte, egy kerámia tállal fejbe vágta, majd az összetört tál darabjával megszúrta a fejét - olvasható a vádiratban.

A dulakodásra és a nő segélykiáltásaira a szomszédok is felfigyeltek, bekiabáltak a lakásba, egyikük később folyamatosan nyomta a lakás csengőjét. A férj késsel folytatta felesége bántalmazását. Amikor a kislány meglátta erősen vérző anyját, kiabálni kezdett, majd kinyitotta a bejárati ajtót. A férfi kitaszította a kislányt az ajtón, majd az ajtót bezárta és folytatta felesége bántalmazását.

A szomszédok értesítése alapján a helyszínre érkező rendőrök a szomszédos lakás erkélyén keresztül átmászva bejutottak a vádlott lakásába, a súlyosan sérült asszonyon azonban már nem tudtak segíteni.

A megyei főügyészség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. A férfi a tárgyaláson bűnösnek vallotta magát, közlése szerint tettét megbánta. Mint elmondta, az elmúlt tizenhat évben egyszer sem bántotta feleségét és gyermekét.

A per tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik a Nyíregyházi Törvényszéken.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.