Bíróság előtt egy pályázatokkal 'boltoló' férfi Kecskeméten

Befolyással üzérkedés bűntettével vádolt férfi pere kezdődött szerdán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, a vádirat szerint a férfi egy közhasznú szervezet elnökeként pénzért ígért segítséget egy uniós pályázaton.

Praveczki Magdolna ügyész vádismertetésével kezdődött a per. A vádirat szerint Vitányi Ferenc vádlott közhasznú egyesületként működő civil szervezet elnökeként a határon túli kapcsolatok ápolásával és pályázatok elkészítéséhez nyújtott segítséget.

A vádlott 2007 őszén felajánlotta egy Szerbiában bejegyzett gazdasági társaság vezetőjének, hogy segít egy uniós pályázat sikerre vitelében, noha tudta, hogy nem volt olyan pályázati lehetőség, amelyben részt vehetett volna az említett társaság megvalósíthatósági előtanulmánya.

A felolvasott vádirat szerint a vádlott több alkalommal ígéretet tett arra, hogy 20 ezer euróért kormányzati személyeknél közben jár azért, hogy sikeres pályázat révén uniós pénzhez jusson a pályázó.

A pályázat sikere fejében 70.000 eurót kért, ebből 20 ezret számla nélkül.

2007. november 30-án egy kecskeméti csárda mellékhelyiségében 20 ezer eurót kapott a szerb állampolgárságú, de magyar nemzetiségű sértettől. Az eljárás során 13.500 eurót visszafizetett.

Vitányi Ferenc vádlottat befolyással üzérkedés bűntettével vádolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A vádlott a vádbeszéd elhangzása után megtagadta a vallomástételt, ezért Oroszi Márta tanácsvezető bíró a nyomozati szakban tett vallomását olvasta fel, melyben a berettyóújfalui férfi tagadta, hogy pénzt vett át a sértettől.

A bíróság november 14-ére tűzte ki a következő tárgyalást, akkorra a sértettet idézte meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.