Bíróság előtt egy emberölés kísérletével vádolt hajléktalan férfi

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolnak egy 43 éves hajléktalant, aki brutálisan bántalmazott egy idős férfit februárban annak kocsordi otthonában, majd elvette a pénzét; a büntetőper tárgyalása szerdán kezdődött meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon.

A többszörösen büntetett előéletű, többnyire a mátészalkai hajléktalanszállón élő Horváth Károly a vádirat szerint február 13-án átment a közeli Kocsordra, hogy az ismerőseitől pénzt szerezzen. Mivel tőlük csak kétezer forintot kapott, elhatározta, hogy betér az általa korábbról ismert, pálinkafőzéssel foglalkozó idős férfihoz is, és tőle erőszakkal pénzt szerez.

A vádlott kopogására a 78 éves férfi nyitott ajtót. A sértettet Horváth Károly betaszította a lakásba, kitépte a telefonvezetéket a falból, a védekező idős embert pedig a fürdőszobába tolta. Ott egy vécépumpa nyelével kezdte őt ütlegeli, majd bezárta a bejárati ajtót és az időközben a szobába betámolygó férfit egy bútorlábbal olyan brutális módon megverte, hogy az eszköz több darabra tört. Az idős ember végül 31 ezer forintot adott át bántalmazójának.

Horváth Károly ezt követően rázárta a házat az erősen vérző emberre, a kulcsot pedig a kertben eldobta. Az idős ember az ablakon keresztül mászott ki a lakásból és a szomszédoktól kért segítséget, akik azonnal értesítették a mentőket. A vádirat szerint a koponyasérülést és agyzúzódást szenvedett, életveszélyesen megsérült férfi életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

A szerdai tárgyaláson a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, a vádbeli minősítéssel azonban nem értett egyet, mivel elmondása szerint nem akarta bántani a férfit, csupán pálinkavásárlás miatt ment be hozzá. Azt állította, a sértett kezdte lökdösni őt, de azt nem vitatta, hogy az eszközökkel bántalmazta a férfit.

Horváth Károly azzal védekezett, hogy a bűncselekmény elkövetésekor részeg volt; arra a bírói kérdésre, hogy miért zárta be a bántalmazás után a vérző férfit a lakásba, nem tudott magyarázatot adni.

A korábban nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt már jogerősen elítélt vádlottat akár tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújthatják. A per tanúk meghallgatásával folytatódik a szabolcsi bíróságon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.