Bíróság előtt a társát halálra verő hajléktalan

Halált okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőper hétfőn a Szolnoki Törvényszéken a büntetett előéletű B. Attila ellen, aki tavaly ősszel Szolnokon úgy megverte hajléktalantársát, hogy a férfi később belehalt sérüléseibe.

A vádirat szerint a rendszeresen alkoholizáló B. Attila, aki egy korábbi bűncselekménye miatti börtönbüntetésből szabadulva hajléktalanként élt a Tisza-parti városban, 2011. október 28-án egy parkolóban ittasan összeszólalkozott egy férfival. A vitapartner szintén az utcán élt, annak ellenére, hogy volt lakása.

A szóváltás oka az volt, hogy a későbbi sértett pofon ütött egy velük italozó nőt. A vita hevében B. Attila a kabátjából elővett egy baseballütőt, és többször nagy erővel fejen ütötte vele vitapartnerét. Ezután a sértett a szolnoki lakására ment, és egy-másfél órán belül életét vesztette. Holttestére november 6-án találtak rá. A vádirat szerint a bántalmazás miatt elszenvedett sérülések és a halál beállta között közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg.

Az ügyész azt indítványozta, hogy a bíróság B. Attilát többszörös visszaesőként büntesse meg.

A tárgyalás szeptember 26-án tanúk meghallgatásával folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.