Bíróság előtt a 15 éves gyáli lány meggyilkolásával vádolt férfiak

Előre kitervelt módon, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség azt a két férfit, akinek a büntetőpere kedden kezdődött meg a Pest Megyei Bíróságon. Zilizi Dávidot, illetve Bittmann Csabát mint bűnsegédet egy 15 éves gyáli lány megölésével vádolják.

A nagy média- és közérdeklődéssel kísért tárgyalás kezdetén az ügyész ismertette a vádiratot. Mint elmondta,  az elsőrendű vádlott 2006-ban, az interneten ismerte meg akkor még 13 éves áldozatát, akivel Zilizi több mint két évig együtt járt, illetve szexuális kapcsolatba is kerültek.

2009 közepén a lány egy új kapcsolata miatt szakított vele. Az akkor 18 éves elsőrendű vádlott mindezt megosztotta az interneten megismert másodrendű vádlottal, illetve tanácsot kért tőle robbanóanyagok és fegyverek beszerzésével kapcsolatban. A Bittmann Csabától kapott információk alapján vásárolt egy engedély nélkül tartható muzeális pisztolyt, amelyet Szlovákiában vásárolt alkatrészek segítségével működőképessé tett. A másodrendű vádlott ötleteket is adott a sértett megölésének módjára. Az elsőrendű vádlott többször egyedül, vagy a bűnsegéd társaságában elhagyatott helyeken gyakorolta a fegyver használatát.

2009. december 18-án Zilizi Gyálra utazott, ahol megvárta az iskolába igyekvő sértettet, majd egy szűk utcában hátulról deréktájon lőtte. Amikor hason fekvő áldozata segítségért kiáltozott, a fegyverrel nyolcszor  fejen ütötte, majd a már eszméletlen lányt közvetlen közelről tarkón lőtte. A bűncselekmény elkövetése után elfutott a helyszínről, de a rendőrség még aznap őrizetbe vette.

A vádirat ismertetése után a bíróság ki akarta hallgatni Bittmannt, ő azonban a vallomástételt megtagadta, ezért a tanács elnöke a nyomozati időszakban tett vallomásait olvasta fel.

Ezt követően Zilizi Dávid a vallomásában elmondta: a lány szakítása miatt elhagyatottnak, csalódottnak érezte magát. "Ha én nem lehetek boldog, akkor ő se legyen az" - mondta az elsőrendű vádlott, hozzátéve, az sem enyhítette ezt az érzését, hogy időközben ő is egy új kapcsolatra talált. Kijelentette, bűnösnek érzi magát és megbánta tettét. A lánynak nem akart szenvedést okozni, ezért egyetlen fejlövéssel akart végezni vele.

Az elsőrendű vádlott órákon át tartó kihallgatása során többször zavaros és ellenmondásos magyarázatokat adott a bíró, az ügyész és a sértetti képviselő kérdéseire, amiért a tanács elnöke - csekély eredménnyel - visszaidézte a nyomozás során tett vallomásait, illetve bemutattak egy korábbi helyszíni tárgyaláson készült  videofelvételt is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.