Bill Cosby megtörte a csendet

Janice Dickinson egykori szupermodell november közepén állt a nyilvánosság elé azzal a vallomással, hogy a most 77 éves színész több mint 30 évvel ezelőtt megerőszakolta. Újabb és újabb nők jelentkeztek hasonló történettel, Cosby azonban ezidáig mély hallgatásba burkolózott.

Dickinson után további nők jelentették ki nyilvánosan, hogy a népszerű komikus szexuálisan zaklatta őket. A The Washington Post szerint közülük tizenhatan azt állították, hogy Cosby partidroggal kábította el őket az aktus előtt. A botrány hatására az amerikai tévécsatornák sorra jelentették be, hogy leveszik a képernyőről a komikus műsorait, több folyamatban lévő show-felkérését pedig törölték.

A színész eddig egyáltalán nem szólalt meg, most először volt hajlandó bármit is mondani az ügyről – bár érdemben még mit sem reagált a vádakra – írja a BBC. A New York Postnak adott interjújában elmondta, nincsenek illúziói, csak azt reméli, legalább a „fekete média” objektív marad. Cosby massachusettsi otthonából adott telefonos interjút, a riporter szerint kifejezetten optimista és vidám volt a hangja. A színész azt is hozzátette, rendkívül hálás a feleségének, Camille-nak, amiért mindenben mellette áll ezekben a nehéz időkben, ám nem sokkal később kezdeményezte a beszélgetés befejezését, mondván, ügyvédei nem akarják, hogy nyilatkozzon.

Nem a mostani az első, hogy a színészt szexuális erőszakkal hozták hírbe, ám vádemelés eddig egyetlen esetben sem történt. 2004-ben egy Andrea Constand nevű nő próbálta bíróság elé vinni az ügyet, ám nem lett belőle semmi. Barbara Bowman producert már akkor megkeresték Constand ügyvédei, hogy tanúskodjon, ám nem volt rá lehetősége. Október végén azonban egy interjú során elmondta, 1985-ben, 17 éves korában Bill Cosby szexuálisan bántalmazta. Cosby akkor ügyvédjén keresztül közölte, nem kíván reagálni a több évtizeddel ezelőtti, hiteltelen vádakra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.