Bill Clinton piás öccse megint jól bekavart

Ittas vezetésért letartóztatták a demokrata párt elnökjelöltje, Hillary Clinton sógorát Kaliforniában.

Roger Clinton
Roger Clinton
Reuters

Az 59 éves Roger Clinton 15 ezer dollár fejében már szabadulhatott a Redondo Beach-i rendőrség fogdájából, ahová ittas vezetés miatt vitték be. A tárgyalást szeptember 2-ára tűzték ki – adta hírül a BBC.

Clintont azután kapcsolták le, hogy valaki bejelentést tett telefonon egy kiszámíthatatlan módon vezető sofőrről. A férfit bevitték a fogdába, ahol nem volt hajlandó magát vizsgálatnak alávetni.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Roger kellemetlen helyzetbe hozta bátyát és sógornőjét azzal, hogy szembekerült a törvénnyel. 2001-ben is letartóztatták már ittas vezetésért. Ez ugyanabban az évben történt, amikor a testvére, utolsó hivatali napján, elnöki kegyelemben részesítette egy 1985-ös kokainbirtoklási ügy kapcsán. Ezáltal neve kikerült a bűnügyi nyilvántartásból.

A fiatalabbik Clinton fiú (szakmáját tekintve színész) már Bill választási kampánya során is sok fejfájást okozott a stábnak, és később is ezzel, „Fejfájás” kódnévvel illették a titkosszolgálatnál.

Legújabb letartóztatása is sok bajt okozhat a családnak, Hillary Clinton ugyanis épp Kaliforniában kampányol jelenleg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.