Bezárták a könyvesboltba, a Twitteren kért segítséget

Az amerikai David Willis nyugodtan olvasgatott a Trafalgar téri Waterstone könyvesbolt emeletén, majd amikor lesétált a földszintre, kiderült, már csak ő van az üzletben.

Az amerikai turista Twitteren tette közzé a hírt, hogy bent ragadt a Trafalgar téren található Waterstones könyvesboltban csütörtökön este. A bejegyzést több ezren megosztották, és sokan válaszoltak is neki. Többen megjegyezték, hogy kifejezetten örülnének, ha bezárnák őket egy könyvesboltba, és sokan felvetették, hogy ha már így járt, legalább van lehetősége olvasni, a választék pedig nem kicsi. Mások azt javasolták neki, építsen erődöt a könyvekből.

A rendőrségi szóvivő a BBC riporterének elmondta, hogy 21.35-kor érkezett hozzájuk bejelentés, miszerint egy férfi bezártak egy üzletbe, és Willist végül este 11 körül szabadították ki.

A Waterstones könyváruház is Twitteren tudatta a jó hírt, hogy Mr. Willis ismét szabad ember. Matt Atkins, a könyvesbolt vezetője megjegyezte, hogy le vannak sújtva, hogy ilyesmi megtörténhetett. „De azért vannak ennél rosszabb helyek is, ahová bezárhatnak valakit egy éjszakára” - tette hozzá.

A könyvesbolt felismerte a David Willisszel történtekben rejlő lehetőségeket, és ma könyvajánlatokat kért a vevőitől arra az esetre, ha valakit fogságba ejt egy könyvesbolt.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.