Bezáratták a debreceni 'Amsterdam shopot'

A debreceni polgármesteri hivatal a rendőrséggel közösen csütörtökön bezáratta a debreceni Amsterdam shopot, ahol kábító hatású anyagokat árusítottak.

Gulyás Tünde, a polgármesteri hivatal igazgatási osztályának vezetője a bolt bezárásakor a helyszínen azt mondta: a szeptember óta húzódó ügyben a tulajdonos nem volt együttműködő az önkormányzattal, a működést előbb korlátozó, később tiltó határozatokat nem vette át.

Az önkormányzathoz szeptemberben lakossági bejelentés érkezett, miszerint kis tasakokban bódító hatású darálékot árusítanak a boltban. Ezt követően felszólították a tulajdonost, hogy az üzlet profiljától - ajándék és emléktárgy - eltérő termékek árusítását szüntesse meg. A második határozatukat októberben már a szervezett bűnözésről szóló törvény szerint hozták meg a bolt bezárásáról - ismertette az osztályvezető.

Mivel a tulajdonos a határozatokat nem vette át, azok csak november végére minősültek kézbesítettnek, és december 1-jén vált végrehajthatóvá a bezárás.

Csütörtök délután az önkormányzat illetékesei a rendőrséggel közösen gondoskodtak a bolt bezárásáról. A boltban több tasak dohánydarálékot is találtak, ezeket a tasakokat a rendőrség lefoglalta - mondta Gulyás Tünde.     Közlése szerint az Amsterdam shop a büntetőeljárás végéig zárva tart, a boltot a hatóságok pecséttel zárták le. Ennek esetleges feltörése bűncselekmény, amiért egy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Az osztályvezető hozzátette, hogy a városban tudnak további olyan boltról is, ahol bódító hatású szereket árulnak. Információik szerint a Piac utcában, egy török bazárhoz hasonló boltban is forgalmaznak bódító hatású termékeket.

Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az ügyben szeptemberben indult eljárás ismeretlen tettes ellen kábítószerrel való visszaélés gyanújával. Októberben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársaival tartott ellenőrzést a boltban a rendőrség, míg novemberben két alkalommal volt ugyanott házkutatás.

A korábbi három és a csütörtöki bezárást megelőző negyedik házkutatás során összesen több mint ötezer darab, ismeretlen darálékot tartalmazó zacskót foglaltak le. Ezek szakértői vizsgálata jelenleg is folyik - tette hozzá a szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.