Pisztolyt, bevásárlókocsit és biciklit is találtak a párizsi csatornában

Tizennégy év után leengedik a francia főváros egyik legmenőbb negyedét átszelő Saint Martin csatornát. A három hónapig tartó projektben kipucolják a kétszáz éves vízi utat. A helyiek a partról találgatják, hogy az üres üvegek, biciklik és a szemét mellett mi kerül elő a mederből.

Az Amelie csodálatos életéből ismert csatorna áprilisig marad lezárva, adta hírül a párizsi polgármesteri hivatal. A nagyszabású takarítás és a négy zsilip felújítása 9,5 millió eurójába kerül a fővárosnak.

A 90.000 köbméternyi vizet a hét elején engedték le a Saint Martin-on található kis zsilipek segítségével a Szajnába. Mindössze 50 centit hagytak a mederben, hogy az itt élő pisztráng-, ponty- és keszegkolóniát – illetve azon részét, amelyik nem evakuálta magát önként – át tudják telepíteni egy másik csatornába. A 4,5 tonna hal begyűjtésére mindössze három napja volt a gumicsizmával és hálóval felszerelt csapatnak. Csütörtökön teljesen kiszárítják a terepet.

Még csak néhány napja tart a művelet, de az iszapban máris rábukkantak egy pisztolyra, amelyet a rendőrség további vizsgálatokra elszállított – számolt be a Local. Az öt kilométer hosszú csatornát utoljára 2001-ben engedték le. Akkor közel 40 tonna szemetet szedtek ki belőle, többek közt kerékpárokat, motorbicikliket, aranypénzeket, kerekesszékeket, vécécsészéket, első világháborús aknát és egy autót.

A hatóságok arra kérik azokat, akik az elmúlt évek során valamely ingóságukat belepottyantották a vízbe, hogy ne próbáljanak kiszállni a helyszínre és személyesen kutatni. A mobilok mellett akadt magnó, bevásárlókocsi, irodai szék és egyéb bútorok. A gyaloghidakon bámészkodók tömege drukkol az izgalmas leleteknek. 

Mivel a csatorna a hipszer negyeden fut keresztül, nem meglepő, hogy hihetetlen mennyiségű bicikli, robogó és üveg került elő eddig is. 

A Saint Martin-t 1804-ben Napóleon parancsára kezdték el építeni. Az 1825-ben befejezett csatornával a város ivóvízellátását akarta biztosítani. A helyszínen készült képeket elnézve az a funkciója háttérbe szorult az elmúlt kétszáz évben. Azonban Celia Blauel, a környezetvédelemért felelős polgármester-helyettes arra biztatta a párizsiakat, hogy a takarítás végeztével vigyázzanak a vízre. 

„Ha az emberek nem dobálnának be minden szemetet a vízbe, akkor néhány éven belül akár úszhatnánk is a csatornában, mint más európai városokban” – nyilatkozta a Le Parisien-nek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.