Besúgóból vesztegető: két vádirat, két címzett a Vizoviczki-ügyben

Augusztus végéig két vádiratot nyújt be a Központi Nyomozó Főügyészség a Vizoviczki László és 58 társa ellen 2012 nyara óta folyó eljárásban. Költségvetési csalásért 38 ember ellen emelnek vádat a Fővárosi Törvényszék, minősített vesztegetésért 22-vel szemben a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa előtt. Egyedül Vizoviczki érintett mindkét perben.

Két külön eljárásban tárgyalja majd a Fővárosi Törvényszék, illetve a törvényszék katonai tanácsa a budapesti éjszaka császáraként, az ország első számú szórakozóhelybirodalom-tulajdonosaként elhíresült Vizoviczki László és 58 társa büntetőperét. Egyedül Vizoviczkinek kell majd vádlottként megjelennie mindkét bíróság előtt.

A rendőrséget érintő eddigi legkínosabb bűnügyben 2012 nyarán vette őrizetbe az első gyanúsítottakat a Központi Nyomozó Főügyészség. Egymás után kerültek rács mögé a Nemzeti Nyomozó Iroda és a BRFK akkor még különböző szintű vezető beosztásokat betöltő munkatársai, és persze a strómanokon és szerződéses partnereken keresztül csak Budapesten több mint 40 szórakozóhelyet működtető Vizoviczki László.

Vizoviczkit vesztegetéssel, költségvetési csalással és bűnszervezet létrehozásával, illetve annak irányításával gyanúsították meg. Az ügy azért is volt különösen kínos a rendőrség számára, mert a rendőr gyanúsítottak többségének éppen a szervezett bűnözés elleni rendőri fellépés irányítása és támogatása volt a feladata.

A nyomozás adatai szerint Vizoviczki 2005 és 2012 nyara között 320 millió forint kenőpénzt fizetett ki biztonsági főnöke, V. István közvetítésével az érintett rendőröknek, hogy az ő érdekeltségeiben ne legyenek razziák, váratlan ellenőrzések, illetve hogy a rendőrség intézményesen zaklassa a konkurens szórakozóhelyeket.

Vizoviczki elismerte, hogy rendszeresen pénzt adott V. Istvánnak az érdekeltségei biztonságának megszervezésére, de – vallomása szerint –arról fogalma sem volt, hogy V. rendőrök megvesztegetésére költi azt.

Az ügy pikantériája, hogy a nyomozati iratok tanúsága szerint V. Istvánt 2000 óta a BRFK titkos kapcsolatként foglalkoztatta. Bűnszervezetekről, kiemelt bűncselekményekről szolgáltatott információt a rendőrségnek. Többek között azoknak, akiknek később a kenőpénzt is „szállította”. De hogy a történet igazán magyaros legyen: a vallomásokból kiderült, hogy a kilencvenes évek elején Vizoviczki is együttműködött a rendőrséggel…

Amennyit a számos részletében titkosított eljárásról eddig megtudhattunk, abból az a következtetés vonható le, hogy a rendőrség egykori titkos kapcsolatai idővel megvesztegették egykori kapcsolattartóikat, s már nemcsak adtak, kértek is információkat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.