„Bérgyilkos a barátnőm” – állítja a NASCAR-pilóta

Kurt Busch autóversenyző azt állítja, volt barátnője, Patricia Driscoll bérgyilkos, a nő pedig erőszakkal vádolja a pilótát.

Olyannyira elmérgesedett Kurt Busch és Patricia Driscoll viszonya, hogy a bíróságon kötöttek ki. A nő azt állítja, az autóversenyző az egyik verseny után megfogta a nyakát, majd a fejét háromszor a falba verte, ezért távoltartási végzést kért a férfi ellen.

A NASCAR-pilóta tagadja a vádakat, a bíróságon pedig azt állította, volt barátnője képzett bérgyilkos, aki főleg Közép- és Dél-Amerikában, valamint Afrikában dolgozik. Mint mondta, a nő fényképeket is mutatott neki az áldozatairól. „Őrültnek tartanak, de az én információim első kézből valók, a közvetlen közelében éltem” – mondta a keddi tárgyaláson. Felidézett egy esetet is, amikor egy texasi útjuk alkalmával Driscoll terepszínű ruhában ment el otthonról, majd egy ballonkabátban tért vissza, alatta egy véres estélyivel.

Michael Doncheff, a pár személyi asszisztense is azt vallotta, hogy Driscoll azzal hencegett, hogy az amerikai állam által kiképzett bérgyilkos, aki kormányok megdöntésében segédkezett.

A nő szerint Busch állítása nevetséges, és azt mondja, hogy egy film forgatókönyvén dolgozik nyolc éve, a férfi vélhetően ebből merítette az ötletet. Driscoll azzal vádolja a pilótát, hogy tavaly szeptemberben bántalmazta őt: mint mondja, Busch megragadta a torkánál fogva, a falhoz vágta, majd háromszor falba verte a fejét.

A pár egyik ismerőse, Richard Andrew Sniffen vallomása szerint a nő felkereste őt a szóban forgó estén, a szakításuk után. „Zaklatott volt. Dühös volt. Megszakadt a szíve” – mondta, majd megjegyezte, hogy a nő egy szóval sem említette, hogy Busch a falba verte volna a fejét, és hogy a nő soha sem mondta, hogy félne az autóversenyzőtől. Néhány héttel a szakítás után azonban azt mondta, tönkre fogja tenni Busch-t.

Kristy Cloutier, Busch asszisztense úgy jellemezte Driscoll és a férfi kapcsolatát, mint egy bábjátékot. „Patricia volt a bábos, megmondta neki, mikor, mit tegyen”.

Cloutier elismerte, hogy Busch nehéz természetű, hirtelen haragú ember, aki gyakran előbb beszél, aztán gondolkozik, de nem tudja róla elképzelni, hogy fizikai erőszakra képes lenne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.