Beköszöntött a kecske éve

Idén, február 19-énre esik a világ népességének egynegyede számára az év legfontosabb ünnepe, a kínai Holdújév. A kínai asztrológia szerint a kecske éve következik.

A Holdújév vagy más néven tavaszünnep a Kínaiak számára valóban piros betűs dátum a naptárban, ugyanis az ünnepi dekorációt ez szín uralja. A piros a hagyományok szerint a gazdagság, a bőség és a szerencse színe, ezért olyan sok felületen használják ilyenkor, amennyin csak lehet. Szokás például piros tasakban vagy borítékban pénzt ajándékozni a gyerekeknek illetve a nőtlen férfiaknak, de a piros színű szerencsehozó tárgyaknak és ruhadaraboknak is nagy keletje van már az ünnepet megelőző hetekben is.

A teljes ünnepkör 15 napig tart, ebből nagyjából egy hét munkaszünet. A Holdújév az egyetlen olyan hagyományos, nem állami ünnep Kínában, melyre a dolgozók szabadságot kapnak. Az ünnepkör ismert részei az Oroszlántánc, a Sárkánytánc és az utolsó napra eső lampionünnep.

A Holdújév illetve az azt megelőző nap a kínaiak számára hasonló jelentőséggel bír, mint a nyugati kultúrában a szenteste és a karácsony, illetve a Szilveszter. Ez a legnagyobb családi ünnep, melyet mindenki igyekszik a szerettei körében ünnepléssel, játékokkal, evéssel-ivással eltölteni. Számos babona és népi hagyomány is kötődik az ünnephez, melyek egytől-egyig az elmúlt év gondjait hivatottak kisöpörni és a jó szerencsét, gazdagságot, egészséget bevonzani. Különösen szerencsés éve lehet azoknak, akik abban az állatövi jegyben születtek, melynek éve következik.

A kínai asztrológia az európaihoz hasonlóan 12 jegyet használ, s bár a két rendszer közt vannak átfedések, nem lehet egy az egyben megfelelten egymásnak a két zodiákust. A kínai naptár 12, nagyjából 29 és fél napos holdhónapra tagolódik, de a kerekítés kedvéért 6 hónap 30, 6 hónap pedig 29 napos. A kínai asztrológia az időt 60 éves ciklusokra osztja, az egyes éveket az öt elem, a yin és a yang őselve illetve a 12 állatövi jegy valamilyen kombinációja jellemzi. Az év milyenségét és az ember természetét ezek a kombinációk határozzák meg, ám a nyugati asztrológiához hasonlóan a születés napjának és az órának is van jelentősége.

A kínai asztrológia a kecske évében születetteket realista, két lábban a földön járó, ugyanakkor barátságos, kreatív és szorgalmas jellemnek írja le. Tűrőképessége nagy, nem sajnálja a fáradságot, ha céljai eléréséről vagy mások megsegítéséről van szó.  A kecsek jellemű ember őszinte, igazságérzete és szabadságszeretet nagy, nem tűri, ha korlátok közé akarják kényszeríteni. Rossz tulajdonságai között tartják számon a félénkséget, a negatív tapasztalatokon való rágódást és az érzelgősséget.

A kecske éve leginkább azoknak hoz szerencsét, akik ebben az állatövi jegyben születtek, de mindenki számára győzelmet, előrelépést, gazdagságot, egészséget hozhat, aki hajlandó ezekért becsülettel, a kecskére jellemző szívóssággal és szorgalommal megdolgozni. A kecske évét mind az egyén, mind a társadalom szempontjából békés, nyugodt esztendőnek tartja a hagyomány.

Az elmúlt Holdév a Ló jegyében állt és 2014. január 31-én kezdődött, a következő a Majom éve lesz és 2016. február 8-án veszi kezdetét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.