Uzsorások miatt rabolt bankot Bécsben egy magyar férfi

Tíz év börtönbüntetésre ítéltek első fokon egy magyar férfit több bankrablásért hétfőn az osztrák fővárosban. A férfi elmondása szerint azért rabolt, mert Magyarországon uzsorakamatra kapott kölcsönt, amit nem tudott fizetni.

A magyar férfit bécsi peremkerületekben lévő, három Volksbank fiók elleni támadás miatt találták bűnösnek, ezek során mintegy 95 ezer eurót (több mint 29 millió forint) zsákmányolt.

A 43 éves férfi az első esetet még 2011 szeptemberében követte el, 2012 decemberében 68 500 eurót (csaknem 21 millió forint) zsákmányolt, 2014 márciusában pedig 13 ezer eurót (mintegy négymillió forint).

Mivel a magyar férfi rálőtt a Bécs 23. kerületében található Raiffeisen bank fiókvezetőjére is, ezért ügyét gyilkossági kísérlet miatt továbbtárgyalják.

Ez utóbbi, fegyveres rablótámadás 2014. október 22-én történt. A fiókvezető vallomása szerint a férfi ötméteres távolságból célzott rá. Az 53 éves fiókvezetőt részben eltakarta egy fém térelválasztó elem, ennek köszönhetően a célzott lövések után is sértetlen maradt. A paraván felfogta a lövedéket. A vádlott vallomása szerint tévedésből lőtt, azonban az egyik, sportlövészetben jártas tanú ezt a védekezést nevetségesnek találta. A fiókvezető eddigi munkája során ez volt a negyedik támadás, amelyet át kellett élnie.

A magyar férfit egy 2011 júliusában elkövetett bankrablás miatt felmentették. Ezt az esetet a vádlott tagadta, és a tanúk sem tettek ellene terhelő vallomást.

A férfi fellebbezést nyújtott be a rá kiszabott ítélet miatt. Kihallgatása során elmondta: azért rabolt, mert Magyarországon uzsorakamatra kapott kölcsönt. Mivel a pénzt nem tudta visszafizetni, a kölcsönadó, akit a vádlott maffiafőnök-félének nevezett, arra kényszerítette, hogy Ausztriában kövessen el rablásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.