A szerdai vitában összesen harmincan szólaltak fel, köztük filozófusok, állatorvosok, bikatenyésztők és állatvédők. A végszavazást nyár előtt tartják, és a kérdés napirendre tűzését kezdeményező szervezet, a Prou! ("elég" katalánul) más spanyol térségekre ki akarja terjesztetni a bikaviadalok tilalmát, ha Katalóniában sikerrel jár. A viadalok ellenzői egy 2006-os Gallup-felmérésre hivatkoznak, miszerint a spanyolok 72,1 százalékát nem érdekli ez a fajta szórakozás, a 15 és 24 év közötti korosztályban pedig ez az arány eléri a 81,7 százalékot.

"Ez nem okoz fájdalmat?" - kérdezte a vita hevében Jorge Wagensberg egyetemi tanár, meglengetve egy matadorkardot az ülésteremben. "Tűrhetetlen minden látványosság, amely egy élőlény szenvedésével jár" - dörögte.
José Migeuel "Joselito" Arroyo matador azzal érvelt, hogy a bikaviadal az érzelemről, a hagyományról, a kultúráról és az értékekről szól. "Torreádor vagyok és tisztelem az állatot" - vetette oda.

A spanyol irodalmi díjjal kitüntetett María Laura Espido Freire regényíró Ernest Hemingway amerikai írót emlegette, akinek bikaviadalról szóló írása világszerte hozzájárult a látványosság népszerűsítéséhez. Hemingway számára Spanyolország "egy egzotikus ország volt, amely helyeselte az erőszakot", és ez sértő ábrázolás - fejtegette.

A José Tomás sztártorreádort képviselő Salvador Boix arra panaszkodott, hogy a bikaviadalok támogatóit már-már üldözik Katalóniában.

A bikaviadalok évek óta vesztenek népszerűségükből Barcelonában és Katalóniában, amely kiterjedt autonómiát élvez Spanyolországon belül és erőteljesen támogatja saját kultúráját. Egy sztártorreádor, mint José Tomás még mindig meg tudja tölteni a 19 ezer férőhelyes barcelonai arénát, de általában gyér a közönség.

Máshol nem gond

Spanyolország más részein a látványosság megőrizte nézőtáborát, a sevillai, madridi és pamplonai nagy fesztiválok évente óriási tömegeket vonzanak. A vezető matadorok hírességeknek számítanak és a nagyobb újságok oldalakat szentelnek a napi viadaloknak. Betiltásukat állatvédők mellett főleg értelmiségiek követelik, akik kegyetlennek tartják az egyenlőtlen küzdelmet.