Barátját is átverte a cigarettacsempész

Beteg barátja autóját kérte kölcsön, mellyel a tulajdonos tudta nélkül csaknem ötezer doboz, zárjegy nélküli cigarettát próbált meg Borsod megyébe csempészni egy román férfi - .

Varga Zoltán, a vám- és pénzügyőrség regionális parancsnokságának sajtóreferensének közlése szerint az autó tulajdonosának nincs jogosítványa, azért vette a kocsit, hogy - mozgási nehézségei miatt - azzal szállítsák.

A 45 éves román férfit a kölcsönkért autóval a 37-es főúton, Miskolc előtt néhány kilométerrel állították meg. A vámosok gyanúsnak tartották, hogy a magyar rendszámú autót egy román férfi vezeti, ezért átnézték a kocsit. A csomagtartóban csaknem ötezer doboz csempészett cigarettát találtak.

A Romániában bútorasztalosként dolgozó férfi a kihallgatáson elmondta, az autót kölcsönkérte az egyik határ menti településen élő barátjától; a jármű cigarettacsempészéshez kellett, a szállítmány értékesítéséből akart egy kis pluszpénzhez jutni.

A román férfit gyorsított eljárásban bíróság elé állították: hat hónap börtönbüntetést kapott, két év próbaidőre felfüggesztve. Emellett a bíróság elrendelte a cigaretta elkobzását, az autót pedig visszajuttatták a tulajdonosának.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.