Bántalmazták a tanárt - felfüggesztettet kaptak

Felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Makói Városi Bíróság csütörtökön azt a 19 éves diákot és annak vietnámi állampolgárságú édesapját, akik december 5-én bántalmazták a Galamb József Szakképző Iskola egyik pedagógusát.

Az ügyben első fokon eljáró bíróság a diákot - aki ököllel orron ütötte testnevelő tanárát - közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és egy év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta, melynek végrehajtását három év hat hónapra felfüggesztette.

A tanuló apját, aki a pedagógust az eset napján megragadta és a falhoz szorította, a bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyolc hónap - végrehajtásában két és fél évre felfüggesztett - börtönre ítélte.

A kőműves szakmát tanuló fiú és testnevelő tanára között már másfél éve feszült volt a viszony. A diák szerint a pedagógus többször is csúfolta, a neve miatt kigúnyolta. A tanár ezt tagadta, elmondta azonban, hogy a tanulóval gyakoriak voltak a problémák, a diák a kijelölt feladatokat nem hajtotta végre. December 5-én is így történt, s miután a fiút többször is figyelmeztette, kénytelen volt elégtelent adni neki. A diák ekkor elhagyta a tornatermet, majd röviddel később visszatérve trágár kifejezéseket is használva megfenyegette pedagógusát. A tanár ekkor bezárta a terem ajtaját.

Az óra végeztével a pedagógus a tanári szoba előtti folyóson találkozott össze a diákkal és annak az időközben az iskolába érkező apjával. A vietnámi férfi megragadta a pedagógus ruháját és a falhoz nyomta őt, ezzel szinte egy időben pedig a háta mögött álló fia ököllel orrba vágta a tanárt. A támadástól meglepődő apa ellökte magától a sértettet, aki a tanári szoba ajtajának zuhant.

A balett-táncos végzettségű, de targoncavezetőként dolgozó vietnámi férfi a tárgyaláson is azt mondta, nem tudott arról, hogy a fia bántalmazni akarja tanárát, csupán azért ment az iskolába, hogy beszéljen a pedagógussal.

A férfi és a fia írásban és a bíróság előtt szóban is bocsánatot kért a történtekért.

Az ítélettel szembeni fellebbezés bejelentésére az ügyész és a védő is három nap gondolkodási időt kért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.